Ukrajna elnököt választ

Kijev |

<p>Vasárnap tartják az előrehozott elnökválasztás első fordulóját Ukrajnában.</p>

Az államfőválasztásra eredetileg jövő márciusban került volna sor, viszont az ukrán parlament a február 18-20-i, több mint száz halálos áldozatot követelő kijevi zavargások után menesztette Viktor Janukovicsot az elnöki tisztségből, és úgy döntött, hogy idén május 25-re előrehozza a választást. Ukrajnában az államfőt öt évre választják, legfeljebb két egymást követő ciklusra. Akkor kell második fordulót tartani, ha egy jelölt sem szerzi meg a szavazatok több mint felét, ekkor a három héttel későbbi második fordulóban a két legtöbb voksot kapott jelölt száll ringbe az elnöki posztért. 

A felmérések ugyanakkor azt mutatják, hogy Petro Porosenkónak, a Vitalij Kicsko vezette Ütés (UDAR) párt jelöltjének van esélye arra, hogy már az első fordulóban megnyerje a választást. A legutóbbi közvélemény-kutatási adatok szerint a "csokoládégyáros" Porosenko jelentős előnnyel vezet a többi jelölt előtt: népszerűsége 44,6 százalékos, míg az utána következő Julija Timosenko volt kormányfőnek, a Haza (Batykivscsina) párt jelöltjének csak 8,4 százalék.

A választásokat beárnyékolja, hogy Kelet-Ukrajnában harcok dúlnak a biztonsági erők és a szeparatisták között. Utóbbiak mindent megtesznek, hogy meghiúsítsák az ukrán elnökválasztást Donyeck és Luhanszk megyében, ahol önhatalmúlag kikiáltották saját köztársaságukat. A belügyminisztérium szombati közlése szerint a két megyében a 34 helyi választási bizottság fele nem működik, mert szakadár fegyveresek blokád alá vonták az épületüket, elkobozták a választási iratokat és a pecséteket, illetve megfenyegették a bizottság tagjait. A szavazóhelyiségek helyi idő szerint reggel nyolctól este nyolcig várják a mintegy 36,5 millió szavazásra jogosult ukrán állampolgárt. A szavazólapokon 21 jelölt neve szerepel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?