Újraválasztották miniszterelnöknek Orbán Viktort

Budapest |

<p>Újraválasztotta miniszterelnöknek a parlament szombaton Orbán Viktort.&nbsp;A Fidesz elnökét 130 igen szavazattal, 57 nem ellenében választotta ismét kormányfővé az Országgyűlés.</p>

Orbán: kormányom minden magyart képvisel majd

Bár a most megalakítandó kormány kétharmados parlamenti többséggel rendelkezik, mindig "a háromharmadot, vagyis minden magyart képvisel majd", minden magyar szolgálatára törekszik - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az újraválasztása után tartott szombati beszédében, az Országgyűlésben. A kormányfő, a Fidesz elnöke köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett az árpilis 6-ai országgyűlési választáson, függetlenül attól, melyik politikai erőre szavazott. A kormányfő hozzátette: ez nem túlterjeszkedés, hanem elkötelezettség. A miniszterelnök beszédében köszönetet mondott az anyaországon túl élőknek, akik, szavai szerint, elsöprő többséggel támogatták a nemzet egyesítésének törekvését.

Orbán: ideje dolgozni, folytatódjon a tettek és cselekvés korszaka

Ideje dolgozni, most folytatódjon a tettek és a cselekvés korszaka - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, újraválasztása után tartott szombati beszédében, az Országgyűlésben. A kormányfő úgy fogalmazott: a választáson kinyilvánított közakarat szerint jobb az ország számára a markáns és megkezdett irány mellett kitartani, semmint újra nyitni a korábbi vitákat. Mint mondta,  a választók döntéséből a meddő viták lezárása iránti vágyat olvasta ki.

Kilenc minisztériummal működhet a harmadik Orbán-kormány

Kilenc minisztériummal működhet a harmadik Orbán-kormány: a parlamentnek szombaton benyújtott előterjesztés szerint minisztériumként működik majd a Miniszterelnökség, továbbá lesz Belügyminisztérium, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Földművelésügyi Minisztérium, Honvédelmi Minisztérium, Igazságügyi Minisztérium, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és Nemzetgazdasági Minisztérium.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"147323","attributes":{"alt":"","author":"MTI","class":"media-image","height":"193","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?