Újraszámlálás vagy megismételt elnökválasztás?

Kijev. Viktor Juscsenko ukrán ellenzéki elnökjelölt, aki kedden önhatalmúlag a hivatali esküt is letette, tegnap közölte: kész részt venni egy megismételt elnökválasztáson, ha azt tisztességesen bonyolítják le. Egy másik alkalommal azt mondta, a szavazatok újraszámlálása jelenthet kiutat a válságból.

Julija Timosenko a tegnapra virradó éjszaka még egy rohamrendőr oldalán pózolt a fotósoknakReuters-felvételKijev. Viktor Juscsenko ukrán ellenzéki elnökjelölt, aki kedden önhatalmúlag a hivatali esküt is letette, tegnap közölte: kész részt venni egy megismételt elnökválasztáson, ha azt tisztességesen bonyolítják le. Egy másik alkalommal azt mondta, a szavazatok újraszámlálása jelenthet kiutat a válságból.

„Készek vagyunk megismételni a választások második fordulóját, ha azt egy tisztességes központi választási bizottság fogja ellenőrizni” – jelentette ki Juscsenko a több százezres tömeg előtt Kijev főterén, ahol támogatói már harmadik napja tüntettek. Ekkor jelentette be, estére Kijevbe várják Aleksander Kwasniewski lengyel köztársasági elnököt, mint az EBESZ teljhatalmú megbízottját. Az EBESZ álláspontja szerint az ukrajnai elnökválasztást számtalan szabálytalanság jellemezte. Később Juscsenko azt mondta, a szavazatok újraszámlálása vezethet ki a jelenlegi ukrajnai konfliktusból. Bejelentette: katonai egységek ezrei álltak át az ellenzék oldalára. Emlékeztette a rendőröket, katonákat, parancsnokokat, hogy a feladatuk a törvényes rend védelme. Felszólította őket: ne támogassanak bűnös cselekedeteket, és ne engedjék, hogy az alkotmányt megsértve idegen csapatok lépjenek Ukrajna területére. Juscsenko hangsúlyozta, hogy Ukrajna demokratikus értékkel rendelkező európai nemzet, és elítélte az ország két részre osztására irányuló törekvéseket.

Az ukrán központi választási bizottság tegnap befejezte az elnökválasztás 2. fordulójában leadott szavazatok összeszámlálását, s Viktor Janukovics kormányfőt találta győztesnek. E szerint a szavazók 49,52 százaléka támogatta a Leonyid Kucsma távozó elnök utódjául kiszemelt kormányfőt, 46,66 százalékuk pedig Juscsenkót.

Olekszandr Zincsenko, Juscsenko kampányfőnöke bejelentette: az ellenzék nem tárgyal Janukoviccsal és Leonyid Kucsma távozó elnökkel, aki Szentpétervárra utazott, hogy „az orosz oligarchákkal vitassa meg Ukrajna jövőjét”. (A kora délutáni órákban olyan hírek is napvilágot láttak, miszerint Juscsenko reggel óta Kucsmával tárgyal, de ezt többen cáfolták.) Az ellenzék hangoztatta, a párbeszéd feltétele, hogy a kormány ismerje be a választási csalásokat.

Kucsma elnök az ukrán állami televízió szerint utasítást adott Olekszandr Kuzmuk védelmi miniszternek, hogy a hadsereg semmiképp se avatkozzék be az eseményekbe. Kuzmuk a fegyveres erőkhöz intézett nyílt levélben tegnap cáfolta, hogy rendkívüli csapatmozgások lennének Ukrajnában. Előző este a Kanal 5 ellenzéki televíziós csatorna felvételeket mutatott be a zaporizzsjai pályaudvarról, ahol egy katonai szerelvény elindítására készültek.

Janukovics kormányfő a kabinet tegnapi ülésén törvényes megoldást szorgalmazott. A hatalom elnökjelöltje szerint a választáson semmi különös nem történt. Kampányfőnöke, Szerhij Tihipko egy televíziós nyilatkozatban közölte, továbbra is érkeznek Janukovics támogatói a fővárosba, de mindent megtesznek, hogy ne történjenek összetűzések az ellenzék híveivel.

Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár magához kérette Ukrajna brüsszeli nagykövetét, kifejezte a szövetség csalódottságát az elnökválasztás lebonyolításának módja felett, és mély aggodalmát hangoztatta az események alakulása miatt. Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai felelőse az erőszak veszélyére figyelmeztetett. Gerhard Schröder német kancellár tömeges választási csalást emlegetett, és kijelentette: segíteni kell, nehogy a helyzet kicsússzon az ellenőrzés alól. Schröder jelezte, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is hajlandó felvenni a kapcsolatot. Schröder Putyint meggyőződéses demokratának nevezte, „ami nem jelenti, hogy nem bírálhatjuk azt, ami Ukrajnában történt”. Tegnap este telefonbeszélgetést is folytattak, s egyetértettek abban, hogy a válságot az ukrán törvényekkel összhangban kell rendezni.

Mikola Bilokony ukrán belügyminiszter állítólag parancsot adott Julija Timosenko ellenzéki vezető elrablására és Oroszországba történő átszállítására. Ez az értesülés „a tisztességes rendőrtisztektől származik, akik át akarnak állni Juscsenkóhoz – közölte Mikola Tomenko parlamenti képviselő sajtóirodája. Az értesülés szerint a rendőröknek a feladatot az Ukrajnában tartózkodó orosz különleges belügyi erőkkel együtt kellene végrehajtaniuk. Korábban olyan hírek terjedtek el, hogy a Vityaz orosz különleges egység tagjait a Kijev melletti Irpinyben öltöztették át a Barsz ukrán különleges egység egyenruhájába. Az ukrán belügy a hírt cáfolta. (m, t, o, i)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?