„Újra” kizárták Almássyt

Budapest |

<p>”Volt némi formai hiba” – ismerte el hétfőn Herényi Károly Almássy Kornél pénteki MDF-ből való kizárásával kapcsolatban. Ám ez nem zavarta abban, hogy bejelentse: megerősítették a pénteki döntést. Almássy a függetlenek között ül hétfőn.</p>

Az MDF frakciója egyhangúlag megerősítette pénteki döntését, és kizárta Almássy Kornélt a frakcióból – mondta Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője hétfőn a Parlamentben újságíróknak. Arra az újságírói kérdésre, hogy az MDF pénteken követett-e el formai hibát Almássy Kornél kizárásával, a politikus azt válaszolta: „volt némi formai hiba”, azonban nem biztos, hogy azon a frakcióülésén Almássy Kornélnak részt kellett volna vennie, mert „túl sok dicsérő szó nem hangzott el” a személyét illetően.    
A hétfői frakcióülésről távozóban Almássy Kornél azt mondta: a pénteki kizárás nem volt jogszerű, mert arra a frakcióülésre nem hívták meg, ezért jogi lépéseket fontolgat. Hozzátette: a mostani frakcióülésen külföldi útja miatt nem volt jelen Dávid Ibolya, és Csáky Andrásnak is más elfoglaltsága volt. Közölte azt is: a hétfői parlamenti ülésen a függetlenek között foglal helyet, és még nem tudja, hogy „visz-e valakit magával a pártból”. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?