Meghalt Katona Tamás történész, volt országgyűlési képviselő

Budapest |

<p>&nbsp;Nyolcvanegy éves korában elhunyt Katona Tamás történész, politikus - közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója szombaton az MTI-vel. Fodor Pál - a család meghatalmazása alapján - elmondta: Katona Tamás, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének nyugdíjas munkatársa, neves történész, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc értő kutatója pénteken hunyt el hosszú betegség után.</p>


    Katona Tamás az egyetem elvégzése után könyvtárosként dolgozott. Az 1960-as évektől a Magyar Helikon, majd az Európa Könyvkiadónál volt szerkesztő és műfordító. Az 1970-es évek elején az Európa, illetve a Helikon jelentős részben az ő kezdeményezésére indította meg a mintegy ötven kötetből álló Bibliotheca Historicát. Szintén az ő szerkesztésében indult a Pro Memoria sorozat.
    Katona Tamás 1990 és 1998 között volt országgyűlési képviselő, először az MDF, majd az MDNP színeiben. 1990 és 1992 között külügyminisztériumi, majd 1992-től 1994-ig miniszterelnökségi politikai államtitkár volt. 1994 és 1998 között az I. kerület polgármestereként is dolgozott. 2000-től 2002-ig pedig Magyarország varsói nagykövete volt.
    A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete Katona Tamást saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?