Újra járható az M1 autópálya Győr felé

Győr |

<p>Hajnali öt órakor mindkét sávon megindulhatott a forgalom az M1-es autópályán Hegyeshalom felé. A Budapest irányába vezető oldalon legkésőbb szombat délelőtt adják át az utat.</p>

Az Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint a főváros felé haladóknak továbbra is le kell térniük az autópályáról Győrnél, és az M19-1. számú főút, majd a 13. számú főút vonalán haladva térhetnek vissza a komáromi csomópontban a sztrádára.

Winkler-Virág András, az ÁAK szóvivője az MTI-vel azt közölte: legkésőbb szombaton délelőtt átadják a forgalomnak a főváros felé haladó sávokat is, de azon vannak, hogy akár még péntek este, éjszaka megindulhasson ebben az irányban is a forgalom.

Az MTI helyszínről származó információja szerint kora délután kezdik meg egy kisebb lyuk aszfaltozását; ennek száradási ideje 5-7 óra, így - ha semmilyen komplikáció nem adódik - este nyolc óra körül üzembe is helyezhetik ezt a szakaszt.

Az M1-es autópálya Győr és Bőny közötti szakaszán szerdán rendeltek el teljes útzárat, mert a megáradt Cuhai-Bakony-ér alámosta az egyik hidat és az utat. Ennek nyomán az út két sáv szélességben mintegy négy-öt méter hosszan beomlott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?