Újra felszállt Kínában egy Boeing 737 MAX utasszállító repülőgép

boeing

Csaknem négyéves kihagyás után pénteken újra felszállt Kínában egy Boeing 737 MAX utasszállító repülőgép, első alkalommal azóta, hogy több halálos baleset miatt repülési tilalmat vezettek be erre a géptípusra.

A China Southern Airlines kínai légitársaság a Kanton és Csengcsou között közlekedő belföldi járatára állított be egy Boeing 737 MAX típusú gépet.  

Az amerikai repülőgépgyártó 737 MAX típusának használatát 2019 márciusában tiltották be, miután rövid időn belül két járat is lezuhant. Az első katasztrófa 2018 októberében történt, akkor a Lion Air JT610-es járata zuhant a Jávai-tengerbe Indonézia partjai közelében, fél évvel később pedig az Ethiopean Airlines ET302-es járatát teljesítő gép szenvedett balesetet Addisz-Abeba közelében.

A belesetek miatt elrendelt repülési tilalmat 2020 végén feloldotta az amerikai légügyi hivatal arra hivatkozva, hogy a katasztrófákhoz vezető okokat feltárták és a műszaki hibákat kijavították, így ez a típus – Kínát leszámítva – világszerte újra forgalomba állt.

Kínai légitársaságok az amerikai hatóságok döntése ellenére még hosszú ideig fenntartották a tilalmat, és csak most indítják újra a Boeing 737 MAX gépeket. A korlátozás közelgő feloldásának első jele volt, hogy tavaly októbertől külföldi légitársaságok már indítottak 737 MAX gépeket kínai városokba.  

A Cirium londoni székhelyű cég adatai szerint kínai légitársaságok birtokában 97 Boeing 737 MAX utasszállító repülőgép volt 2019-ben. A modell legnagyobb kínai vásárlója a China Southern, amely 34 gépet kapott már meg az amerikai cégtől a megrendelt 50-ből.

A Boeing tavaly októberben azt közölte, hogy 138 gépet gyártott le kínai megrendelők számára, ezek a modellek a szállításra várakoznak még az Egyesült Államokban.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos utazási korlátozások feloldásával Kínában növekszik a kereslet a légi közlekedési piacon. Elemzők szerint a 737 MAX típusok visszatérésével a Boeing vállalat megkezdi kínai kapcsolatainak helyreállítását, és hamarosan megnyílhat az út további új modellek eladása előtt.

Kína a világ legnagyobb piaca a repülőgépgyártók számára. Nagyrészt a 737 MAX típusára kivetett repülési tilalom miatt a Boeing messze lemaradt az Airbus mögött: 2022-ben a Boeing mindössze nyolc gépet szállított le Kínának, míg az Airbus több mint százat. Az amerikai céget 2017 óta lényegében kizárták az új kínai megrendelésekből, miközben a franciaországi székhelyű Airbus cégtől tavaly csaknem 300 új gépet rendeltek kínai állami légitársaságok.

Mindkét nyugati repülőgépgyártó számára új kihívás a piacon Kína első saját fejlesztésű nagy, 170-190 férőhelyes utasszállító repülőgépe, a Comac C919-es, amely tavaly év végére több mint ezer megrendelést kapott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?