Újdonság a koránbomba

Rijád. A muzulmánok szent könyvébe, a Koránba, és a zarándokok vizes palackjaiba rejtett bombákkal akartak merényleteket elkövetni szaúd-arábiai szélsőségesek, akiket az elmúlt hetekben vettek őrizetbe a szaúdi hatóságok. ĺgy akarták meggyilkolni a zarándokokat Mekkában.

Rijád. A muzulmánok szent könyvébe, a Koránba, és a zarándokok vizes palackjaiba rejtett bombákkal akartak merényleteket elkövetni szaúd-arábiai szélsőségesek, akiket az elmúlt hetekben vettek őrizetbe a szaúdi hatóságok. ĺgy akarták meggyilkolni a zarándokokat Mekkában. Erről az as-Sark al-Auszat londoni arab nyelvű lap számolt be tegnap. Az újság szerint a rendőrség bukkant a robbanóeszközökre, amikor az elmúlt hetekben szélsőségesek titkos fegyverraktárain ütött rajta Mekkában és a fővárosban, Ríjádban. A terroristák olyan vizes palackokba is pokolgépeket rejtettek, amilyeneket a zarándokok visznek magukkal a szent helyekre. A merénylők azt is tervezték, hogy parókát és női ruhát öltenek. Szaúd-Arábiában az asszonyok bő, fekete színű köpönyegben járnak, amely a fejtetőtől a bokáig elrejti viselőjét. A szaúdi belügyminiszter tegnap kizárta a párbeszédet az iszlám szélsőségesekkel és fegyveres felszámolásuk mellett foglalt állást. A múlt szombati, 17 halálos áldozatot követelő rijádi merénylet után egyes értelmiségiek párbeszédet szorgalmaztak a merénylők és a kormány között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?