Újabb propagandavideón szerepel a dzsihadisták brit túsza

London |

<p>Újabb propagandavideót tett közzé John Cantlie brit túsz szereplésével az Iszlám Állam (IÁ) hétfőn. A videón az újságíró a dzsihadista szervezet uralma alatti életről számol be, egy francia interjúalanya pedig a párizsihoz hasonló újabb terrorcselekményekre buzdít - jelentették brit lapok.</p>

Az IÁ kezén lévő, észak-szíriai Aleppóban forgatott propagandavideón Cantlie a nyugati televíziós riporterek stílusát utánozva arról beszél, hogy a városban annak ellenére is folyik az élet, hogy a szíriai kormány és az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció is légitámadásokat intéz a szélsőséges szervezetet ellen. Az IÁ harci sikereit pedig a "rendkívüli és lélegzetelállító" jelzőkkel írja le.    Cantlie egyebek mellett bemutatja, hogy az IÁ által bevezetett, az iszlám radikális értelmezésén nyugvó törvények szerint a rablóknak levágják a kezét Aleppóban. "Túlzásnak tűnik, de így nem fogod még egyszer elkövetni ezt a bűncselekményt, és másokat is elrettent attól, hogy ilyet tegyenek" - mondja.    Egy másik jelenetben az IÁ alatti oktatásról beszél, s azt mondja, "ezek a fiatalemberek a Korán felmondását és nyelveket tanulnak, és egy kis szerencsével ők fogják adni a mudzsahedek következő generációját ebben a régióban".    A brit férfi meginterjúvolt egy francia dzsihadistát is, aki a felvételen azt mondja, nagyon boldoggá tették őket a január elején elkövetett párizsi terrortámadások, amelyekben a három merénylőn kívül 17 ember halt meg. Egyúttal arra szólítja fel a francia muszlimokat, hogy minél több hasonló támadást kövessenek el.    Cantlie-t 2012-ben Szíriában rabolta el az IÁ. Ez a harmadik propagandavideó, amin a fotóriporter szerepel, korábban a szíriai-török határon fekvő Kobaniból, illetve az észak-iraki Moszulból jelentkezett. Kobaniból azóta a kurd önvédelmi erők kiűzték a dzsihadistákat.    Az IÁ korábban számos nyugati túszát lefejezte, többségükben fogságba ejtett újságírókat.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?