Újabb politikai foglyokat engedtek szabadon Mianmarban

Rangun |

<p>Újabb nyolcvanhárom politikai foglyot részesített kegyelemben Htin Kiav mianmari elnök - közölték az ázsiai országban vasárnap. Az elnöki rendelet szerint az amnesztia a nemzeti megbékélést és az emberek lelki nyugalmát hivatott szolgálni.&nbsp;</p>

Az amnesztiát kapott foglyok között van négy újságíró, akit 2014-ben ítéltek 10 év kényszermunkára, mert az országot átmenetileg irányító hadsereg állítólagos vegyifegyver-gyáráról tudósítottak.    Mianmarban április elején több mint 200 politikai bűncselekményekkel vádolt rabot engedtek szabadon, illetve mentették fel a bűnvádi eljárás alól. Az akkor szabadon bocsájtott rabok között 69 diák is volt, akiket azért tartottak fogva, mert részt vettek egy erőszakkal elfojtott békés tüntetésen.   Mianmarban megszokott, hogy a különleges ünnepek, mint például az április közepén ünnepelt újév alkalmával elítélteknek kegyelmeznek meg.   Htin Kiav elnöke a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kji régi szövetségese és párttársa, aki az új kormánytagokkal együtt március 30-án tette le a hivatalis esküt. Mindkét politikus a tavaly őszi parlamenti választásokon elsöprő győzelmet arató Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) nevű párt képviselője.    A politikai foglyok szabadon engedése Aung Szan Szú Kji és pártja egyik fő ígérete volt a választási hadjárat során. A Nobel-békedíjas politikus azért nem lehetett az ország államfője, mert az alkotmány értelmében a tisztség betöltőjének nem lehet külföldi állampolgárságú családtagja, Aung Szan Szú Kjinek pedig néhai férje brit állampolgár volt, és gyerekei is azok.   Aung Szan Szú Kji a miniszterelnöki tisztségnek megfelelő állami tanácsadói posztot tölti be.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?