Újabb orosz támadás érte a dél-ukrajnai Herszont

uarus

Újabb orosz támadás érte a dél-ukrajnai Herszont csütörtökön, egy ember meghalt.

Olekszandr Prokugyin, a régió kormányzója csütörtökön a Telegram üzenetküldő alkalmazáson azt írta, hogy az „orosz hadsereg reggel óta támadja Herszon Korabelnij kerületét". Egy 68 éves férfi meghalt, egy 54 éves nő pedig kórházba került, miután a homlokán és a combján repeszsérüléseket szenvedett.  

Szerda este az ország középső részén fekvő Poltava régió felett lelőttek egy rakétát, míg Harkivban a helyi hatóságok szerint az infrastruktúrát vették célba Sz-300-as típusú rakéták.  

A DTEK ukrán energiavállat arról számolt be, hogy egy „frontvonalban lévő" régió egyik településén megszűnt az áram- és vízellátás, miután orosz támadás érte a helyi hőerőművet. A tájékoztatásban nem pontosították, hogy hol történt az eset.

A helyi szolgálatok csütörtökön eltakarították a kelet-ukrajnai, Donyeck megyei Szelidove város egyik lakóházát előző nap ért orosz rakétacsapás romjait, és még egy holttestet találtak, így a halálos áldozatok száma háromra emelkedett.

A mentőszolgálat azt írta a Telegramon: „Megtalálták az orosz rakétacsapás harmadik áldozatának holttestét. Egy ember feltehetően a romok alatt rekedt" – idézte a mentőszolgálat szóvivőjét a Szuszpilne közszolgálati tévécsatorna hírportálja.

Oroszország szerdán négy Sz-300-as rakétát indított a város ellen, megrongálva hat lakóházat és 20 épületet – közölte a rendőrség. A nyilvánosságra hozott fotókon látszott egy lakóház, amelynek mintegy felét lerombolta az egyik rakéta, hatalmas lyukat vágva az épületbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?