Újabb két embernél igazolták a majomhimlő-fertőzést Magyarországon

majomhimlő

További két embernél igazoltak majomhimlő-fertőzést a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) laboratóriumában a múlt héten, ezzel 77-re nőtt a Magyarországon diagnosztizált esetek száma.

Az NNK azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy az új fertőzöttek – egy 25 és egy 38 éves férfi – otthonukban elkülönítve tartózkodnak, kórházi kezelés egyikük esetében sem szükséges.

A területileg illetékes járványügyi hatóság valamennyi betegnél vizsgálatot végez – tették hozzá.

Jelezték azt is, hogy a betegség a nyirokcsomók duzzanatával és nem specifikus tünetekkel kezdődik, mely lehet láz, hidegrázás, izomfájdalom, hátfájdalom, fejfájás és fáradtság.

A tünetek megjelenése után 1-3 nappal jellegzetes bőrkiütések jelentkezhetnek az arcon, a tenyéren, a talpon, de megjelenhetnek a szájnyálkahártyán, a nemi szerveken és a végbél környékén is – hívták fel a figyelmet.

 Azt kérték, hogy ha valaki kiütéssel járó megbetegedést észlel magán, forduljon orvoshoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?