Újabb késeléses merényletek Jeruzsálemben

Jeruzsálem |

<div>Egy izraeli életveszélyesen, két másik súlyosan megsérült, két palesztin merénylőt lelőttek a jeruzsálemi óvárosnál történt legújabb, szerdai merényletben.</div><div>&nbsp;</div>

 Két palesztin fiatal az óváros Jafó kapujánál késsel a járókelőkre támadt, majd a környéken tartózkodó határőr katonanők rájuk lőttek. Az egyik merénylőt azonnal megölték, társa később halt bele sebesülésébe. Az első helyszíni szemléből úgy tűnik, hogy az egyik izraeli áldozat életveszélyes sérülését is a biztonságiak eltévedt lövedéke okozta. A fiatal támadóknál nem voltak iratok, de palesztin források szerint mindketten a Jeruzsálem melletti kalandiai menekülttábor huszonegy éves lakói voltak, és az izraeli közszolgálati rádió értesülése szerint legalábbis az egyikük már volt izraeli börtönben. Az izraeli sérülteket, és a sérüléseibe később belehaló egyik késelőt jeruzsálemi kórházakba szállították. Miki Rózenfeld, a rendőrség szóvivője elmondta, hogy - különösen az óváros környékén - megerősített biztonsági intézkedésekkel készülnek a karácsonyi ünnepekre, a városba ezekben a napokban várható turisták és zarándokok fogadására. Izraelben és a palesztin területeken már harmadik hónapja szinte napi rendszerességgel ismétlődnek a merényletek, valamint az összetűzések az izraeli rendfenntartókkal. A támadások kiváltó oka a palesztin hivatalos és közösségi médiában megjelent feltételezés volt, hogy az izraeli kormány megpróbálja megváltoztatni a látogatási rendet Jeruzsálem óvárosában, a Mecsetek terén. Izrael szerint az erőszakcselekményeket palesztin vezetők nyilatkozatai is szítják, míg palesztin források szerint a támadások hátterében az amiatti elkeseredettség áll, hogy elveszni látják a reményt egy önálló palesztin állam létrejöttére. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?