Újabb halálos áldozatokkal folytatódott a gázai háború

izraeli-palesztin konfliktus

Szombaton és vasárnap újabb halálos áldozatokkal folytatódott a gázai háború az izraeli hadsereg (IDF) jelentése szerint.

Vasárnap reggel az izraeli egységek rajtaütéseket kezdtek az iszlamista fegyveresek létesítményei ellen a Hán-Júnisztól keletre fekvő Abbesszínok nevű lakónegyedben.

A hadművelet során megöltek számos terroristát, és megtaláltak több rakétakilövő állást és fegyvert. Az egyik, orvosi laboratóriumként működő épületben egy hordozórakétára, valamint egy hűtőszekrény belsejébe rejtve nagy hatótávolságú rakétára leltek.

Az IDF szóvivője azt is bejelentette, hogy befejezték a harci tevékenységet a Hán-Júniszban működő Nasszer kórházban. A kórházban és környékén elfoglalása óta mintegy kétszáz, terrortevékenységgel gyanúsított palesztint tartóztattak le.

Az IDF olyan palesztin fegyvereseket fogott el, akik megpróbáltak elmenekülni Hán-Júniszból a civil lakosok evakuálásakor. A katonai közlemény szerint az elmúlt napon tovább folytak a harcok a városban, valamint a Gázai övezet központjában és Gázavárosban is. Az izraeli légierő megtámadta a Hamász egyik, drónt és több rakétakilövő állást működtető egységét.

Az izraeli hadsereg két, egy 20 éves és egy 21 éves, szombaton elesett katona halálát jelentette be vasárnap. Mellettük többen megsebesültek, hárman súlyosan.

A Hamász fennhatósága alatti gázai egészségügyi minisztérium közlése szerint az elmúlt napon 86-an haltak meg, és 131-en sebesültek meg a Gázai övezetben a háború miatt. Összesítésük szerint október 7-e óta 29 692-en haltak meg, és 69 879-en sebesültek meg Gázában.

Az IDF arról tájékoztatott, hogy négy rakétát lőttek ki vasárnap Libanonból az Izrael északi határán fekvő Kirját Smona városra, melynek civil lakosságát már több hónapja evakuálták a libanoni belövések miatt.

A Szíriai Emberi Jogi Központ nevű szervezet arról számolt be, hogy vasárnap a hajnali órákban Homsz és Damaszkusz között, a szíriai-libanoni határon Izrael légicsapást mért egy teherautóra, melyben életét vesztette a libanoni síita Hezbollah legkevesebb három tagja.

Az izraeli rendőrség az éjszaka során szabadon engedett 21, a szombat esti tel-avivi kormányellenes tömegtüntetésen letartóztatott tiltakozót. A parlamenti választások kiírását követelő, szombatról-szombatra növekvő számban megjelenő demonstrálók másfél órára blokkolták egy forgalmas kereszteződés forgalmát. A rendőrség vízágyúkkal és lovas erőkkel lépett fel ellenük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?