Újabb fogolycserét hajtott végre Oroszország és Ukrajna, összesen 180-an szabadulhattak a fogságból

ukrán válság k

Újabb fogolycserét hajtott végre Oroszország és Ukrajna az Egyesült Arab Emírségek közvetítésével, összesen 180-an szabadulhattak a fogságból – közölték az orosz és az ukrán hatóságok.

Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint ukrán hadifogságba esett 90 orosz katona térhetett vissza hazájába, akiket 90 ukrán hadifogolyra cserélték ki.

„Június 25-én tárgyalások eredményeként a kijevi rezsim ellenőrzése alatt álló területről 90 orosz katonát hoztak vissza, akiket a fogságban életveszély fenyegetett. Cserébe az ukrán hadsereg 90 katonáját adták át” – áll a közleményben, amely egyben felhívja a figyelmet az Egyesült Arab Emírségek humanitárius jellegű közvetítői szerepére a fogolycserében.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szintén megerősítette, hogy 90 ukrán hadifogoly szabadulhatott ki az orosz fogságból.

Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője szerint a most szabadult katonák között olyanok is vannak, akik 2022-ben a mariupoli Azovsztal acélmű védelmében vettek részt, illetve a csernobili atomerőmű rövid időre történt elfoglalásakor kerültek fogságba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?