Újabb csapás az aradi emlékműre

Bukarest. Egy román bíróság szerint jogosan állíttatták le Aradon a Szabadság-emlékmű felállításának munkálatait.

Bukarest. Egy román bíróság szerint jogosan állíttatták le Aradon a Szabadság-emlékmű felállításának munkálatait. A Krónika erdélyi napilap beszámolója szerint az Arad Megyei Törvényszék közigazgatási bírósága kedden – háromszori halasztás és egy tárgyalás után – jogosnak minősítette a Nagyváradi Területi Építészeti Felügyelőség (NTÉF) határozatát, amelynek értelmében leállították az emlékmű visszaállítási munkálatait. Az elsőfokú ítélet ellen egyedül az alperes aradi polgármesteri hivatal nyújthat be fellebbezést. A nagyváradi szakhatóság azt kérte az igazságszolgáltatástól, hogy érvénytelenítse a helyi önkormányzat által – állítólag – törvénytelenül kibocsátott építési engedélyt, amelyre a Szabadság-emlékmű visszaállításához volt szükség. A bírák azonban nem csupán az építési engedélyt, hanem az emlékmű helyéül kijelölt Tűzoltó tér parkosításához elengedhetetlen városrendezési jóváhagyást is törölték. Ez azt jelenti, hogy sem a szobor visszaállításával, sem a térrendezéssel kapcsolatos munkálatok nem folytatódhatnak. Bognár Levente aradi alpolgármester a lapnak kifejtette: a bíróság ítélete csupán megerősíti a fentről jövő utasításokat. Markó Béla, az RMDSZ elnöke megállapította: az aradi emlékmű továbbra is kulcskérdés a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) és a magyar politikai szervezet közötti együttműködés szempontjából. Hangsúlyozta: az RMDSZ ragaszkodik a román és a magyar miniszterelnök között született megállapodáshoz, amely szerint december 31-éig meg kell oldani a kérdést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?