Újabb ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea, Szöul közös nemzetközi válaszlépést sürget

ballisztikus rakéta

Észak-Korea nagy hatótávolságú ballisztikus rakétát indított hétfőn, Jun Szuk Jol dél-koreai elnök országa Nemzetbiztonsági Tanácsának rendkívüli ülésén az Egyesült Államokkal és Japánnal közös válaszlépést sürgetett.

A dél-koreai vezérkar közlése szerint Észak-Korea helyi idő szerint 8 óra 24 perckor Phenjanból vagy annak környékéről lőtt ki egy nagy hatótávolságú rakétát, amely szokatlanul sokat, mintegy ezer kilométert repült, majd a Koreai-félsziget és Japán között a tengerbe csapódott. A rakétát emelt szögben indították útnak, feltehetően azért, hogy elkerülje a szomszédos országok területét - tették hozzá a közleményben. A dél-koreai hadsereg nyilatkozatában "súlyos provokációnak" nevezte a kilövést, amely veszélyezteti a nemzetközi békét. Hozzátették, hogy a kilövéssel Észak-Korea megsértette az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait, amelyek tiltják a rakétakísérleteket Phenjannak. Hivatalának közlése szerint Jun Szuk Jol dél-koreai államfő "azonnali, elsöprő erejű választ" rendelt el minden olyan észak-koreai provokáció ellen, amely országa ellen irányul.

Az amerikai hadsereg szerint a kísérlet rávilágít Phenjan "illegális fegyverprogramjának destabilizáló hatására". Kevesebb mint egy nap leforgása alatt Phenjan már a második ballisztikus rakétát lőtte ki a térségben. A dél-koreai, a japán és az amerikai kormány közlése szerint vasárnap este Észak-Korea egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát indított, szintén a keleti partjainál lévő vízbe. Az a rakéta a dél-koreai hadsereg szerint mintegy 570 kilométert repült, mielőtt a Koreai-félsziget és Japán közötti vizeken landolt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?