Új-zélandi földrengés: nincs szlovák halálos áldozat

Pozsony/Wellington |

<p>Nincs szlovák állampolgárságú halálos áldozata az új-zélandi földrengésnek - közölte a külügyminisztérium.</p>

Legalább 65 halálos áldozata van a keddi új-zélandi földrengésnek - közölte John Key miniszterelnök.

Az áldozatok száma valószínűleg nőni fog, ahogy a mentők a romok között túlélők után kutatnak a Déli-szigeten lévő Christchurchben, az ország második legnagyobb, 350 ezer lakosú városában.
   
Bob Parker polgármester, aki már előzőleg szükségállapotot hirdetett ki a városban, azt mondta: 150-200 ember lehet a romok alatt.
   
A 6,3-es erősségű földmozgás középpontja néhány kilométernyire volt Christchurhctől, mindössze négy kilométer mélyen. A rengést a várostól 300 kilométerre is érezni lehetett.
   
Tavaly szeptemberben is megrázta a várost egy nagy erejű, 7-es fokozatú földrengés - majdnem négymilliárd dolláros kár keletkezett -, de az kora reggel történt, az utcák néptelenek voltak, a mostani viszont tíz perccel délután egy óra előtt, amikor sokan járnak az utcán.
   
Szemtanúk szerint súlyosan megrongálódott a város székesegyháza, a homlokzat teljesen leomlott, és tartani lehet tőle, hogy emberek vannak a romok alatt. Állítólag két buszra is kövek zuhantak, de nem lehet tudni, itt vannak-e áldozatok. A tv-felvételeken látni lehetett, amint mentők kutatnak a törmelékek között egy olyan helyen, ahol néhány órával korábban még egy többemeletes irodaház állt. Egy másik irodaház lángokban állt, helikopterekről próbálták oltani a tüzet.
   
Az utcákon pánikba esett emberek szaladtak, súlyos sérülteket húztak ki a romok alól. A városban megszűnt az áram- és a telefonszolgáltatás.
   
Új-Zéland két tektonikus lemez találkozásánál fekszik, ezért évente több mint 14 ezer földrengést regisztrálnak a szigetországban, ezek közül átlagosan 20 haladja meg az 5-ös erősséget. (ú, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?