Tűzvész egy bangladesi ruhagyárban, több mint százan haltak meg

Dakka |

<p>Legalább 121 ember lelte halálát egy leégett ruhagyárban Banglades fővárosa közelében - közölték vasárnap a tűzoltók.</p>

A Dakkától mintegy 45 kilométerre északra található üzemben szombat éjszaka csaptak fel a lángok a nyolcemeletes épület második szintjén található pamutraktárban, és pillanatok alatt átterjedtek az épület többi szintjére. Mintegy ezer ember rekedt az égő üzemben, és háromezer dolgozónak sikerült kimenekülnie.  

Egy tűzoltóparancsnok közölte, hogy vasárnap reggel 112 holttestet találtak ott, az éjszaka folyamán pedig 9 halottra bukkantak. Más hírügynökségi összesítések legalább 103 halottról szólnak. Egy ügyeletes tűzoltó azt mondta a Hszinhuának, hogy a halálos áldozatokat agyontaposták, illetve voltak, akik úgy lelték halálukat, hogy kiugrottak az épület felső emeleteiről.    A rendőrség azt gyanítja, hogy rövidzárlat okozta a tüzet.    Banglades a világ egyik legnagyobb ruhaexportőre. Az iparágban mintegy hárommillió ember dolgozik, és 90 százalékuk nő.    A tűzesetek gyakoriak az ottani ruhagyárakban. Öt évvel ezelőtt több mint ötven ember halt meg a délkelet-bangladesi Csittagong egyik ruhagyárában történt tűzvészben.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?