Tusk: ideje lezárni a Líbiából kiinduló migrációs útvonalat

Brüsszel |

<p>Ideje lezárni a Líbiából kiinduló és az olasz partokhoz vezető illegális migrációs útvonalat, ez a célunk elérhető közelségbe került - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben, miután megbeszélést folytatott Fájez esz-Szarrádzs líbiai kormányfővel csütörtökön.</p>

Tusk kijelentette, az Európai Unió már bebizonyította, hogy képes lezárni migrációs útvonalat, utalva ezzel a Törökországgal kötött migrációs egyezményre, és arra, hogy nyugat-balkáni országok az unióval együttműködve mind lezárták határaikat a migránsok előtt.

Elmondta, az Európai Unió kiáll az észak-afrikai országban uralkodó helyzet teljes körű politikai rendezése mellett, valamint támogatásáról biztosította a líbiai egységkormányt. Tusk reményét fejezte ki, hogy a humanitárius és biztonsági helyzet rendeződik Líbiában.

Ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy az unió állam- és kormányfői pénteken, nem hivatalos máltai EU-csúcstalálkozójukon megerősítik együttműködésüket Líbiával, amely az ország stabilitásának megteremtése által hozzájárul az Európára is nyomást gyakorló migrációs hullám csökkentéséhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?