Turisták és zarándokok nélkül tartják az éjféli misét Betlehemben

karácsony Izráel

Turisták és zarándokok nélkül tartják idén az éjféli misét Betlehemben az izraeli beutazási korlátozások miatt – jelentette pénteken a Háárec című újság honlapja.

Idén már második éve módosítják a koronavírus-járvány miatti korlátozások a karácsonyi mise megrendezését Betlehemben. November 28-a óta nem léphetnek be Izraelbe külföldiek, így próbálják megakadályozni a vírus újabb változatának, az omikronnak a gyors elterjedését az országban.

Ezért nem érkezhettek keresztény zarándokok a Palesztin Hatóság területén található, általában Jeruzsálem felől megközelített Betlehembe, Jézus születésének helyére sem.

A város jelentős részben az idegenforgalomból él, és a karácsonyi szezon bevételei különösen fontosak számára, így a turisták elmaradása miatt súlyos gazdasági válság, tömeges elszegényedés fenyegeti lakóit.

Idén is csak a Palesztin Hatóság ellenőrzése alatt álló és Izrael területén élő keresztényeket, illetve a keresztény vendégmunkásokat várják a karácsony megünneplésére. Anton Salman, Betlehem keresztény polgármestere úgy nyilatkozott az Arab News című honlapnak, hogy a Covid-19 miatti félelmek ellenére a tervek szerint zajlanak majd az ünnepségek. „Betlehem és népe megérdemli, hogy érezze Krisztus születésének örömét” – fogalmazott.

A szokások szerint már kora reggel megkezdődtek a zenés felvonulások a Születés Temploma előtti Jászol téren, ahol a helyi hagyományok szerint a betlehemi cserkészek felvonulásokat tartanak, miközben fúvóshangszereiken karácsonyi dalokat játszanak.

Kora délután érkezik meg autókonvojával a néhány kilométerre található Jeruzsálemből Pierbattista Pizzaballa érsek, latin pátriárka, hogy a Születés Templomának épületegyüttesében található, katolikus Szent Katalin-templomban a helyi keresztény elöljárók, a Palesztin Hatóság vezetői és az egész világot képviselő diplomaták előtt megtartsa az éjféli misét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?