Tüntetők csaptak össze a rendőrséggel Kölnben

Köln |

<p>Baloldali tüntetők összecsaptak a rendőrséggel szombaton Kölnben az Alternatíva Németországnak (AfD) jobboldali párt kongresszusának helyszíne körül, két rendőrt megsebesítettek, és felgyújtottak egy rendőrautót.</p>

Szombaton megkezdődött a parlamenten kívüli legnagyobb német párt kétnapos kongresszusa, amelyen megtárgyalják a szeptemberi Bundestag-választásra készített programot, és a tervek szerint döntenek arról, hogy ki vagy kik lássák el az úgynevezett csúcsjelölt feladatát, azaz hogy ki vagy kik vezessék a pártot a választási kampányban. 

Frauke Petry társelnök szerdán egy videoüzenetben bejelentette, hogy nem vállalkozik a szerepre sem egyéni csúcsjelöltként, sem egy csoport tagjaként. Egyúttal hangsúlyozta, hogy az AfD-nek a rendszerkritikus, "fundamentális ellenzékiség" helyett a "reálpolitika" irányát kell követnie.

Petry egy olyan indítvánnyal érkezett a kongresszusra, miszerint a párt a jövőben inkább kössön választási szövetségeket más pártokkal, mint hogy tartós ellenzéki pozícióba ássa be magát. A mintegy 600 pártküldött nem sokkal a kongresszus kezdete után nagy többséggel leszavazta, hogy Petry indítványát egyáltalán napirendre vegyék. Utána a társelnök azt mondta, hogy hajlandó kompromisszumokat kötni tervével kapcsolatban, de a pártnak el kell indítania egy lelki-erkölcsi változást Németországban és Európában.

A kongresszusra rendkívüli biztonsági intézkedésekkel készült a rendőrség, négyezer rendőrt mozgósítottak, és mintegy 50 ezer baloldali tüntetőre számítottak, köztük körülbelül ezer szélsőségesre.

A kölni rendőrség szóvivője közölte szombaton, hogy a helyzet nagyon változékony, időnként erőszakba torkollik.

Az n-tv hírtévén adásában az látszott, hogy mintegy 50 tüntető összecsapott lovasrendőrökkel, és egy tudósító szerint a rendőrök paprikasprayt vetettek be az erőszakosan fellépőkkel szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?