Tunézia nem tud tömegesen befogadni újabb líbiai menekülteket

Tunisz |

<p>Tunézia a jövőben nem tudja tömegesen befogadni a harcok elől menekülő líbiaiakat, és kész lezárni a határát, ha tovább nő a menekültáradat &ndash; jelentette ki szerdán az észak-afrikai ország külügyminisztere.</p>

"Országunk gazdasági helyzete ingatag, és nem képes elviselni több százezer menekült érkezését", ami az 2011-ben, a Moammer Kadhafi líbiai vezető bukását előidéző konfliktus idején egyszer már megtörtént – hangsúlyozta Mongi Hamdi. "A határokat is lezárjuk, ha a nemzeti érdek ezt kívánja" – jelentette ki a külügyminiszter.

Mongi Hamdi nem közölt pontos adatokat arról, hányan menekültek Líbiából Tunéziába, csak annyit árult el, hogy "az utóbbi időszakban napi átlagban 5000-6000 ember érkezett", és az ENSZ segítségét kérte az esetleges menekültáradat kezeléséhez.

A Líbiából menekülő egyiptomi és jordániai munkásokkal kapcsolatban Mongi Hamdi hangsúlyozta, hogy ez utóbbiak csak Tunézián keresztül tudnak hazatérni. A miniszter elmondta: Egyiptom és Jordánia kérte, hogy engedélyezzék az állampolgáraik Tunézián át történő átutazását. Hozzátette: ennek feltétele, hogy mindenki rendelkezzen repülőjeggyel, és közvetlenül a dzserbai és gábeszi repülőtérre szállítsák őket.

A líbiai Bengáziban az elmúlt napokban ismét összecsaptak az iszlamisták ellen harcot hirdető Halifa Haftár lázadó tábornokhoz hű erők az iszlamista milíciákkal. Heves harcok folytak a főváros, Tripoli repterének közelében is, ahol már két hete küzdenek egymás ellen az iszlamisták és a szekuláris erők.

Az olajban gazdag észak-afrikai országban Kadhafi bukása óta kaotikus állapotok uralkodnak, a kormány nem képes ellenőrzése alá vonni az országot, illetve lefegyverezni a forradalom óta szabadon garázdálkodó fegyveres csoportokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?