Tunézia az Interpol segítségét kéri ben Ali elfogásához

Tunisz |

<p>Tunézia fölkérte az Interpolt, hogy segítsen elfogni az országból elmenekült Zin el-Abidin ben Ali megbuktatott elnököt, feleségét és további családtagjait - jelentette be szerdán az ország igazságügy-minisztere.</p>

Lazhar Karvi Sebbi miniszter sajtótájékoztatóján közölte, hogy Ben Alit és klánját "idegen valuta külföldre utalása és (kisajátított) ingatlan tulajdonlása" miatt akarják bíróság elé állítani. Megnevezte a család hét tagját, akiket Tunéziában fogtak el, de számos hozzátartozó az elnökkel együtt elmenekült az országból. Sebbi elmondta, hogy az elnöki gárda hat tagját is őrizetbe vették, őket "az állam biztonsága elleni összeesküvés és fegyveres viszálykodás szítása az emberek között" váddal.

A miniszter beszámolt arról is, hogy az elnök megbuktatásához vezető felkelés idején mintegy 11 ezer rab szökött meg a börtönökből, ez a harmada a bebörtönzötteknek. Mintegy másfél ezren azóta visszatértek. Ugyanakkor a hatóságok a felkelés óta 2460 személyt engedtek szabadon, bár arról nem közöltek adatot, hányan voltak közülük politikai foglyok.

Sebbi közlése szerint 71 börtönlakó halt meg a népi felkelés egy hónapja alatt, közülük 48 a monasztiri börtöntűzben.

A miniszter elmondta, hogy eddig 698 személyt tartóztattak le azzal a gyanúval, hogy ebben az időszakban "szabotázs, agresszió vagy fosztogatás" bűncselekményét követték el. A minisztérium ugyanakkor amnesztián gondolkodik. Ez a 60 évnél idősebb, valamint 18-20 éves fiatal köztörvényes bűnözőkre vonatkozna, akiket nem súlyos bűncselekményekért ítéltek el. Közölte: a börtönőrök is megkapják a szakszervezet-alapítás jogát, és a 60 eurónak megfelelő havi prémiumot, amit a minisztérium más dolgozóinak már kiutaltak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?