Túl sok az állástalan

Szlovákiában ugyan ígéretesen csökken az állástalanok száma, azonban még így is az egyik legmagasabb munkanélküliséggel küszködünk az európai országok közül. Összehasonlításképpen Csehországban 10, Magyarországon 6 százalék körüli a munkanélküliség.

Szlovákiában ugyan ígéretesen csökken az állástalanok száma, azonban még így is az egyik legmagasabb munkanélküliséggel küszködünk az európai országok közül. Összehasonlításképpen Csehországban 10, Magyarországon 6 százalék körüli a munkanélküliség. Ennek az egyik oka, hogy nálunk továbbra is túl problémás vállalkozást alapítani, tavaly így csak 1130 új kis- és középvállalkozást alapítottak, ami az összes hazai cég nem egész két százaléka. Ha Szlovákia le akarja faragni a munkanélküliséget, akkor nem elég abban bíznia, hogy ezt a jelenlegi cégek foglalkoztatáspolitikája megoldja. Jelentősen könnyítenie kellene a vállalkozások alapításán. Ehhez azonban jobban kellene figyelnie arra, hogy az állami költségvetésből mit támogat, és a pénzt elsősorban az új munkahelyek teremtésére fordítani.

Nem kevésbé elhanyagolható tényező a munkanélküliség szempontjából az alacsony minimálbér sem. Szlovákiában ez tavaly 5570 korona volt, ami 36-41 százaléka az átlagbérnek, és alig 25 százalékkal van a létminimum felett. Nem csoda, ha sokan inkább a munkanélküli segélyt választják, hiszen ezzel nem egyszer nagyobb bevételekre tesznek szert, mintha munkába járnának. Összehasonlításképpen, az Európai Unió országaiban a nettó minimálbér 80-150 százalékkal haladja meg a létminimumot, vagyis ott megvan a kellő motiváció az elhelyezkedésre. Míg ezen nem segítünk, addig nem számíthatunk a munkanélküliség nagyobb csökkenésére sem.

A munkanélküliek ráadásul jelentős mértékben hozzájárulnak az ország szociális színvonalának az alakulásához is. Tavaly az országban 321 ezren részesültek szociális segélyben. Ha figyelembe vesszük a családtagokat is, akkor elmondhatjuk, hogy Szlovákiában több mint 600 ezren élnek szegénységben, vagy a szegénység határán. A Szlovák Tudományos Akadémia elemzése ezért arra figyelmeztet, hogy a munkanélküliség csökkentéséhez az európai uniós strukturális alapok támogatásait is sokkal nagyobb mértékben kellene igénybe vennünk. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?