Trump végre elismerte, hogy Obama az Egyesült Államokban született

Washington |

<p>Az amerikai republikánus párt elnökjelöltje, Donald Trump pénteken Washingtonban bejelentette: immár ő is úgy gondolja, hogy Barack Obama elnök az Egyesült Államokban született.&nbsp;</p>

Donald Trump a héten Washingtonban megnyílt új Trump-hotelbe hívta meg vendégeit és a sajtót a bejelentésére, amellyel régóta húzódó vitáját kívánta lezárni.

A republikánus elnökjelölt ugyanis végre elismerte, hogy Barack Obama elnök az Egyesült Államokban született. "Hillary Clinton és 2008-as kampánya indította el a 'születési' ellentmondást, én pedig befejezem. Tudják, mire gondolok. Barack Obama az Egyesült Államokban született. Pont" - fogalmazott Donald Trump, majd lelépett pódiumról és anélkül, hogy időt hagyott volna az újságíróknak a kérdésekre, távozott.

Egész mozgalom Obama ellen

Donald Trump öt évvel ezelőtt kezdte emlegetni, hogy az amerikai anyától és kenyai apától származó Barack Obama nem az Egyesült Államokban született, és már a demokrata párti elnök 2012-es újraválasztási kampánya előtt is megkérdőjelezte Obama állampolgárságának jogszerűségét és azt állította, hogy Obama születési anyakönyvi kivonata hamis. Ezzel nem volt - és ma sincs - egyedül. Egész mozgalom alakult ugyanis, amelynek hívei azt ismételgetik, hogy Obama nem az Egyesült Államokban született, tehát az amerikai alkotmány értelmében nem is lehetett volna megválasztani őt. A The Hill című lap szerint 2007-ben nyilvánosságra került Hillary Clinton egyik főtanácsadójának feljegyzése, amelyben arról esik szó, hogy Obamának "hiányoznak az amerikai gyökerei", ám arra nincsenek bizonyítékok, hogy maga Hillary Clinton nyilvánosan kétségbe vonta volna Obama "amerikaiságát". Az Obama születési helyét és elnökségének jogszerűségét kétségbe vonókat és az Obamát diszkreditálni szándékozókat egyébként az sem befolyásolta, hogy az elnök - már 2008-as megválasztása után - nyilvánosságra hozta a születési anyakönyvi kivonatát, amelyből feketén-fehéren kiderül, hogy Hawaiin született.

Obama poént csinál belőle

Maga Obama elnök pénteken derűsen kommentálta az ügyet. "Mindig teljesen bizakodó voltam azt illetően, hogy hol születtem" - fogalmazott az elnök a Fehér Házban újságíróknak.

Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt közleményben tudatta, hogy republikánus vetélytársa bejelentése nem elégséges, Trumpnak bocsánatot is kell kérnie Barack Obamától.

Donald Trump bejelentése ugyan rövid, pár mondatos volt csupán, ám látványos körülmények között került sor rá. A rendezvényen ugyanis - a beszéd előtt - több mint száz veterán, volt magas rangú katona és nemzetbiztonsági szakértő biztosította őt támogatásáról, s többen rövid beszédben méltatták Trumpot, mint az Egyesült Államok leendő elnökét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?