Trump tiszteli Putyint, McConnell viszont gonosztevőnek tartja

Washington |

<p>Miközben Donald Trump amerikai elnök a Vlagyimir Putyinnal való együttműködés mellett állt ki, a szenátus republikánus párti frakcióvezetője élesen bírálta az orosz elnököt. &nbsp;</p>

Trump egy interjúban arról beszélt, hogy tiszteli Putyint, rögtön ezt követően viszont Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakciójának vezetője "gonosztevőnek" nevezte őt. 

Donald Trump interjút adott a Fox televíziónak, s a beszélgetést ugyan helyi dő szerint csak vasárnap délután sugározzák, ám a republikánusokhoz közelálló televízió már délelőtt részleteket sugárzott belőle, állásfoglalásra késztetve Mike Pence alelnököt és Mitch McConnellt, a szenátus republikánus frakciójának vezetőjét. 

Az interjúban Donald Trump azt fejtegette, hogy tiszteli Vlagyimir Putyint. Amikor a riporter ennek okáról kérdezte, az elnök leszögezte: sok embert tisztel, "ez azonban nem jelenti azt, hogy megtalálja vele a hangot. Ő az országának az elnöke, s én azt mondom, hogy jobb kijönni Oroszországgal, mint nem. Ha Oroszország segít nekünk az Iszlám Állam elleni harcban - amely nagy küzdelem, a a legfontosabb a mai világban - akkor az jó dolog". Ugyanakkor szó szerint hozzátette: "Hogy kijövök-e majd vele? Fogalmam sincs". 

A nyilvánosságra hozott interjúrészletben nem esett szó az Oroszországgal kapcsolatos amerikai politikáról. Az elhangzottakra azonban a vasárnap délelőtti televíziós politikai vitaműsorokban reagált Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakciójának vezetője és Mike Pence alelnök. 

Volt KGB-ügynök és gonosztevő

McConnell a CNN hírtelevízióban utalt arra, hogy nem ért egyet Trump elnökkel. Kifejtette: "Putyin a KGB ügynöke volt, és gonosztevő. Nem oly módon választották meg, amit az emberek többsége hiteles választásnak tart. Az oroszok annektálták a Krímet, lerohanták Ukrajnát és belekeveredtek a mi választásunkba is. Egyáltalán nem gondolom, hogy párhuzamot lehetne vonni az oroszok és az Egyesült Államok magatartása között". 

Mike Pence alelnök az ABC televízió "Ez a Hét" című műsorában arról beszélt, hogy az elnök dönt majd az Oroszországra kiszabott szankciók esetleges feloldásáról, mindenesetre ezeknek a büntető intézkedéseknek szerinte mindaddig érvényben kell maradniuk, amíg Oroszország megsérti a tűzszünetet Ukrajnában. "Ezekre a kérdésekre az elkövetkező hónapok adnak választ, s ha sikerül együttműködnünk, akkor szerintem az elnök is keresi majd a lehetőséget arra, hogy megújítsuk viszonyunkat" - fejtette ki a várható Oroszország-politikáról Pence. 

Az alelnök - kérdésre válaszolva - kitért az iráni atomprogramról kötött többhatalmi egyezményre, és -Rex Tillerson külügyminiszter valamint James Mattis védelmi miniszter nyilatkozatával ellentétben- azt hangoztatta, hogy ez is Trump elnök döntése lesz majd. A két miniszter legutóbb az hangoztatta, hogy Washington tiszteletben tartja az atomalkut. 

Pelosi FBI-vizsgálatot sürget

Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti csoportjának vezetője az NBC televíziónak adott interjújában megismételte korábbi kérését, hogy a Szövetség Nyoozó Iroda (FBI) indítson vizsgálatot Donald Trump pénzügyi, politikai és személyes kapcsolatairól, amelyek Oroszországhoz köthetik őt. "Tudni akarom, hogy milyen információik vannak az oroszoknak Donald Trumpról. Azt gondolom, hogy az FBI-nak vizsgálatot kell indítania" - szögezte le a kaliforniai politikusnő.

A vizsgálat megindítását felvetette már egyszer Nancy Pelosi: január 13-án - miután meghallgatott egy zárt ajtók mögötti hírszerzési tájékoztatást az oroszok feltételezett beavatkozásáról az amerikai választási folyamatba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?