Trump szigorítani akar a kubai nyitás politikáján

Washington |

<p>A kubai nyitás politikáját érintő változtatásokat készül&nbsp;&nbsp;bejelenteni Donald Trump amerikai elnök</p>

Jól értesült források szerint a szóban forgó változtatások jelentősen szigorítanák a két ország közötti gazdasági-kereskedelmi együttműködés és az amerikai állampolgárok a szigetországba való utazásának feltételeit.

Januári beiktatását követően Trump arra utasította csapatát, hogy készítse el a kubai nyitás politikájának átfogó felülvizsgálatát egészen 2014 végéig visszamenőleg, amikor is a két ország helyreállította diplomáciai kapcsolatait.

Az idézett források szerint az amerikai elnök az elkövetkezendő hetekben Miamiban fog beszédet tartani, ahol ismerteti a kubai nyitás politikájának szigorítására vonatkozó részleteket.

A szigorítás egyik leghangsúlyosabb pontjának értelmében megtiltanák az amerikai vállalatoknak, hogy bármilyen, a Kubai Forradalmi Fegyveres Erőkkel (FAR) kapcsolatban álló céggel tárgyaljanak, emellett pedig szigorítanák az amerikai állampolgárok szigetországba való utazásának feltételeit is.

Egyes források szerint az is elképzelhető, hogy az amerikai államfő érvényteleníti a 2014-ben még az elődje, Obama elnök által tető alá hozott megállapodást Kubával, mert "jobb megállapodást kell kidolgozni", ahogyan erről Reince Priebus, a Fehér Ház - akkor még leendő - kabinetfőnöke beszélt még tavaly novemberben a Fox televízió egyik politikai vitaműsorában. Priebus akkor azt is elmondta, hogy Donald Trump elnökként "abszolút" véget akar vetni a kubai nyitás politikájának abban az esetben, ha nem történik változás a kubai politikában.

Habár Trump nem tervezi a  diplomáciai kapcsolatok megszakítását és az Egyesült Államok kubai nagykövetségének bezáratását sem tervezi, a források szerint a kubai nyitás politikájának szigorítását célzó változtatások korántsem csak "szimbolikusak".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?