Paul Manafort
Trump nem zárja ki, hogy elnöki kegyelemben részesítse volt kampányfőnökét
Donald Trump amerikai elnök nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy elnöki kegyelemben részesítse korábbi kampányfőnökét, Paul Manafortot - derül ki abból az interjúból, amely a The New York Post szerdai számában jelent meg.
Kijelentése azonnali rosszallást váltott ki. Trump bírálói ugyanis attól tartanak, hogy az elnök arra fogja felhasználni végrehajtói hatalmát, hogy barátait és támogatóit megvédhesse a következményektől az amerikai választások befolyásolására tett orosz kísérlettel, illetve Trump és kampánystábja ebben játszott szerepével kapcsolatos vizsgálatban.
Donald Trump a The New York Post nevű lapban szerdán megjelent interjúban beszélt arról, hogy nem zárja ki, hogy amnesztiát ad Manafortnak. Az interjú csupán néhány nappal azután jelent meg, hogy az ügyet vizsgáló különleges ügyész, Robert Mueller azt állította, hogy Manafort megsértette a vádalkut és sorozatosan hazudott a nyomozóknak, Manafort tagadja ezt.
Trump az utóbbi időben többször bírálta a Mueller-vizsgálatot, dühös demokrata pártiként jellemezve a különleges ügyész csapatát, holott Mueller közismerten republikánus párti. Emellett az elnök összeférhetetlenséggel is vádolja az ügyészt, akinek stábja azt vizsgálja, hogy összejátszott-e Trump és kampánystábja Oroszországgal a 2016-os választások befolyásolásában. Trump arra hivatkozik, hogy a különleges ügyész "piszkos taktikát" alkalmaz, a nyomozókat pedig azzal vádolja, hogy nyomás alá helyezik a tanúkat, hogy ezzel hazugságra bírják őket.
A The New York Postban megjelent interjúban a jelenlegi nyomozást Joe McCarthy republikánus szenátor 1950-es évekbeli kommunistaellenes "boszorkányüldözéséhez" hasonlította, Trump szerint Amerika ismét a McCarthy-korszakba került. Amikor Manafort és az elnöki kegyelem kérdésére terelődött a szó, az elnök úgy nyilatkozott: "Ez sosem került szóba, de én nem zárnám ki ezt a lehetőséget. Miért tenném?"
Trumpnak kizárólag a szövetségi törvények szerinti vádpontokban adhat kegyelmet, ez viszont nem védené meg Manafortot az állami szintű vádaktól, igaz, jelenleg egyetlen ilyen eljárás sem folyik ellene. Egy magas rangú demokrata képviselő szerint ha Trump elnöki kegyelemben részesíti Manafortot, az otromba és elfogadhatatlan" hivatali visszaélés lenne.
Amerikai titkosszolgálati források szerint orosz hackerek szerezték meg a Demokrata Párt feltört szervereiről származó anyagokat, amelyek kiszivárogtak a WikiLeaks-aktákban a 2016-os elnökválasztási kampány idején.
A Donald Trump 2016-os elnökválasztási kampánycsapatának munkatársai és oroszok közötti esetleges összejátszást feltárni hivatott, Robert Mueller vezette különbizottság eddigi vizsgálatai nyomán Paul Manafortot bűnösnek találták adócsalásban és gazdasági bűncselekményekben, és a volt kampánymenedzser a bírósági tárgyaláson bűnösnek is mondta magát. Jelenleg egy virginiai börtönben várja az ítéletet.
Mueller a héten közölte, hogy a vádalku megsértése miatt további vádpontokban is felelősségre vonhatják Manafortot.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.