Trump: nem szabad elhamarkodni a kivonulást Afganisztánból

Washington |

<p>Donald Trump nem jelentett be konkrét számokat az esetleges afganisztáni csapatnövelésről Afganisztánban, és nem kívánt határidőt sem szabni egy majdani kivonulást illetően, amelynek szerinte &quot;méltóságteljesnek&quot; de nem elhamarkodottnak kell lennie. Az amerikai elnök az arlingtoni Fort Myer katonai támaszponton mondott beszédében vázolta fel kormánya új afganisztáni és dél-ázsiai stratégiáját.&nbsp;</p>

Az elnök a konkrét csapatlétszámot illető adatok közlése helyett annak fontosságát emelte ki, hogy az Egyesült Államok nem nemzetépítésért, hanem a terroristák ellen harcol más országokban, az afganisztáni tálibok elleni küzdelemben a környező államoknak, így Pakisztánnak és Indiának is részt kell vennie. 

A helyi idő szerint este kilenckor a nagy televíziós csatornák által élőben közvetített beszédben Donald Trump már az elején hangsúlyozta: ellenzi, hogy más országokban a demokráciát az Egyesült Államok a saját képére alakíttassa, Washington ugyanis nem a nemzetépítésért küzd. "Ennek a korszaknak már vége" - szögezte le. Kis hatásszünet után hozzátette: a washingtoni kormányzat a terroristák ellen harcol, szövetségeseivel összefogva.

Kifejtette, hogy az amerikaiak belefáradtak a győzelem nélküli háborúskodásba, s ő is osztja az emiatti elkeseredettséget. Személy szerint, ösztönösen, híve lett volna a teljes csapatkivonásnak, de mint az Egyesült Államok elnöke, hallgatott tanácsadói álláspontjára - mondta. "Nemzetünknek keresnie kell a méltóságteljes kivonulást, amely illik az eddig meghozott rettenetes áldozatokhoz" - fogalmazott. Ugyanakkor kijelentette: a gyors és elhamarkodott kivonulás következményei előreláthatóak és elfogadhatatlanok, mert az így keletkező légüres térbe benyomulnának a "militánsok". A terroristáknak tudniuk kell, hogy nem rejtőzhetnek el többé - mondta Trump.

Az elnök kifejtette: az új afganisztáni stratégia lényege, hogy nem határidőt tart szem előtt, hanem a feltételek teljesülését, és ezért nem fog az Afganisztánban állomásozó csapatok létszámáról vagy a további konkrét katonai hadműveletekről a nyilvánosság előtt beszélni. Mint mondta, "nem kell, hogy az ellenségeink tudjanak minderről". "Nem áruljuk el, hogy mikor indítunk támadást, de az biztos, hogy támadást indítunk majd" - tette hozzá. 

Hangsúlyozta, hogy óriási biztonsági fenyegetésekkel kell szembenézni nemcsak Afganisztánban, hanem az egész térségben. Ezzel összefüggésben hosszan beszélt Pakisztán szerepéről és politikájáról, valamint India felelősségvállalásának fontosságáról. Úgy vélte, az Egyesült Államok többé nem hallgathat arról, hogy Pakisztán teret enged és menedéket biztosít a káosz, az erőszak és a terror erői számára. Leszögezte, hogy az Egyesült Államok, Pakisztán és Afganisztán érdeke közös: megakadályozni, hogy a biztonságosnak vélt térségekben a terroristák ismét megjelenhessenek, fenyegetést jelenthessenek, sőt, atomfegyverhez juthassanak. 

Kifejtette azt is, hogy Pakisztán többet nyerhet, ha az Egyesült Államok partnere, és többet veszíthet, ha "bűnözőknek ad menedéket". Leszögezte, hogy Washington változatlanul támogatást nyújt az afgán kormánynak, de hozzáfűzte: "Afganisztánnak is osztoznia kell a terrorizmus elleni küzdelem terheiben".

Az elnök, miközben hangsúlyozta, hogy megakadályozza a tálibok hatalomra jutását, hangsúlyozta azt is, hogy egy távoli jövőben akár még politikai megállapodás is születhet a tálibok egyes elemeinek bevonásával. De hozzátette: senki nem tudja megmondani, hogy ez mikor lehetséges, és lehetséges-e egyáltalán. "Pusztán katonai megoldással nem lehet elhozni a békét Afganisztánba, de stratégiai megfontolásokkal alkalmazott erővel megteremthetők a majdani békefolyamat feltételei" - mondta Trump.

Jelezte, hogy kormánya továbbfejleszti a stratégiai partnerséget Indiával, így segítve Afganisztánt gazdaságilag elmaradott vidékeinek fejlesztésében.

Még mielőtt az afganisztáni stratégiával kapcsolatos stratégia részletezésébe belekezdett volna, Donald Trump - utalva az elmúlt napok erőszakos tüntetéseire és a gyűlölethullámra - a nemzet összefogásának és egységének fontosságát hangsúlyozta. Amerikában "nincs helye az előítéletességnek, a fanatizmusnak és a gyűlöletnek" - szögezte le.

Fox News: Trump négyezer katonával bővíti az Afganisztánban szolgáló csapatokat

Az amerikai hírtelevízió egy meg nem nevezett amerikai vezető tisztségviselőre hivatkozva tette közzé ezt az információt néhány órával azelőtt, hogy a Fehér Ház lakója bejelenteni készült kormánya új afganisztáni stratégiáját az arlingtoni Fort Myer katonai támaszponton.

Korábbi jelentések szerint Trump pénteken Camp Davidben tárgyalt a követendő stratégiáról Herbert McMaster nemzetbiztonsági tanácsadóval és a Nemzetbiztonsági Tanács több szakemberével, valamint James Mattis védelmi miniszterrel. Az akkor kiszivárgott hírek szerint a nemzetbiztonsági tanácsadó és munkatársai egyértelműen az amerikai csapatok létszámának növelését javasolták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?