Trump nem adja fel, újra megtámadta a választási eredményt

Donald Trump k

Donald Trump amerikai elnök kampánycsapata ismét keresetet nyújtott be a szövetségi legfelsőbb bírósághoz, amitől azt reméli, hogy megfordul a november 3-i elnökválasztás eredménye, miszerint ellenfele, a demokrata párti Joe Biden győzött.

Rudy Giuliani, Trump ügyvédje közleményben jelentette be vasárnap: követelik a legfelsőbb bíróságtól, hogy változtassa meg azokat az ítéleteket, amelyekben egy pennsylvaniai bíróság értelmezte a tagállami levélszavazás szabályait. Az elnök szerint a pennsylvaniai levélszavazatok szabálytalanok voltak, így nem szabadna figyelembe venni azokat. Giuliani hozzátette, hogy bármilyen jogorvoslatot elfogadnak, azt is, hogy a pennsylvaniai törvényhozás – amelyben a republikánusok vannak többségben – állapítsa meg, melyik jelölt győzött az államban, ne pedig a helyi választási bizottság, és akkor Pennsylvania 20 elektori szavazatát Trump kapná meg.

Hírügynökségek szerint nagyon valószínű, hogy a bíróság elutasítja a keresetet, de ha Pennsylvania 20 elektori szavazata mégis valamilyen módon az elnököt támogatná, az is messze kevés volna az eredmény megfordításához.

Trump kampánycsapata és támogatóinak köre szerte az országban különböző bíróságokon sok olyan pert indított, amelynek az eredmény megváltoztatása volt a célja. December elején Texas állam fordult a legfelsőbb bírósághoz azzal, hogy érvénytelenítse Biden győzelmét négy másik tagállamban. Ehhez a keresethez sokan csatlakoztak, köztük Trump kampánycsapata is. A bíróság elutasította a keresetet.

Biden 306 elektori szavazatot tudhat magáénak a lehetséges 538-ból, annyit, amennyit négy évvel ezelőtt Trump is szerzett. Emellett Biden országos szinten több mint hétmillió szavazattal előzte meg Trumpot.

Az amerikai kongresszus január 6-án ül össze, hogy összeszámolja az elektori szavazatokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?