Trump meghívta Orbánt

Budapest |

<div>A megválasztott amerikai elnök telefonon egyeztetett a magyar kormányfővel és meghívta Washingtonba.&nbsp;</div>

Orbán Viktor jót poénkodott Donald Trumppal azon, hogy régen járt az amerikai fővárosban, mivel szerinte fekete bárányként kezelték ott. A megválasztott amerikai elnök erre annyit válaszolt nevetve, hogy őt is – derül ki abból az interjúból, amit Orbán Viktor adott a Világgazdaságnak. Megkérdezték Orbánt arról, változik-e Magyarország pozíciója attól, hogy jövőre új elnöke lesz az USA-nak. A magyar kormányfő erre válaszolta azt, hogy beszélt már telefonon Trumppal, aki világossá tette: nagyra tartja Magyarországot. „Donald Trumpról azt gondolom, hogy most olyan elnöke lesz Amerikának, aki ideológiailag nem korlátozott, tehát nyitott ember, és sokkal inkább a siker, a hatékonyság és az eredmény érdekli, mintsem a politikai elméletek. Ez nekünk kedvez, hiszen a tények mellettünk szólnak. A gazdasági együttműködés eddig is jó volt, csak az ideológiák jelentettek akadályokat” – fogalmazott Orbán. Az nem derült ki az interjúból, ki kezdeményezte a telefonbeszélgetést. Donald Trump Orbán Viktorral folytatott telefonbeszélgetése során köszönetét fejezte ki az amerikai magyarok támogatásáért, és elmondta azt is, hogy mindig is nagy tisztelője volt Magyarországnak – ezt Szijjártó Péter külügyminiszter mondta. „I’m a big fan of Hungary” – ezt mondta Trump. Szijjártó szerint a telefonbeszélgetésből világosan kiderült, hogy két olyan politikusról van szó, akik egészen újfajta megközelítéssel állnak a világ kihívásai elé. Úgy vélte: az az új típusú megközelítés figyelhető meg Donald Trump kampányban elmondott beszédeiből, illetve gazdaságpolitikára és külpolitikára vonatkozó terveiből, mint amilyen új típusú megoldásokkal Magyarország „nemcsak túlélt 2010-ben, hanem a megoldás részévé vált Európában és a világban is”. Úgy vélte: a telefonbeszélgetés megerősítette, hogy Magyarország és Európa számára is kedvező választói döntés született az Egyesült Államokban. Magyarország számára jó hír, hogy végül Donald Trump nyerte el az amerikai emberek bizalmát – tette hozzá Szijjártó.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?