Trump makkegészséges, de meghízott

Donald Trump
Washington |

A Fehér Ház orvosa csütörtökön újabb részleteket osztott meg Donald Trump elnök egészségi állapotáról, miután az elnök a múlt pénteken átesett az évente szokásos teljes körű vizsgálaton.

 

Sean Conley, a Fehér Ház orvosa közölte: tavaly óta az elnök két kilogrammot hízott, jelenlegi súlya 110 kilogramm, amelyet 190 centiméteres magasságához képest is soknak tart. Trump testtömeg-indexe 30, amely már a kövérség kezdete. Az orvos hangsúlyozta: "az elnök általános egészségi állapota nagyon jó".        

Donald Trumpot a múlt pénteken a Bethesdában lévő Walter Reed katonai kórházban vizsgálták meg több mint négy órán keresztül. A mindenkori amerikai elnök évente átfogó, mindenre kiterjedő vizsgálaton vesz részt.        

"Örömmel jelenthetem, hogy az Egyesült Államok elnöke nagyon jó egészségnek örvend, és várhatóan elnöksége ideje végéig, sőt még utána is így marad" - állapította meg akkor rövid közleményében a részletek említése nélkül Sean Conley.             

A 72 éves Donald Trump nem fogyaszt alkoholt, nem dohányzik, és mivel a hamburgerek és a pizzák nagy kedvelője, vélhetően nem nagyon tartja be a diétát sem. Testmozgásként szinte csak a golfot űzi, de sajtóhírek szerint gyakran sétál a Fehér Ház kertjében. "Hihetetlenül jó génjei vannak" - ezt még a tavalyi vizsgálata után közölte róla Ronny Jackson, a Fehér Ház akkori orvosa egy sajtóértekezleten.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?