Trump kikelt igazságügyminisztere ellen

Washington |

<p>Donald Trump amerikai elnök élesen bírálta igazságügyi miniszterét, Jeff Sessionst, amiért a miniszter kivonta magát abból a vizsgálatból, amely az amerikai választási folyamatba történt orosz beavatkozási kísérlet részleteit igyekszik feltárni.</p>

A The New York Times című lapnak adott szerdai interjúban Trump azt mondta, sose nevezte volna ki Sessionst, ha tudja, hogy ki fogja vonni magát a vizsgálatból.

"Sessionsnek sosem szabadott volna kivonnia magát a vizsgálatból. Szólnia kellett volna, mielőtt elfogadta a miniszteri kinevezést, és akkor mást választottam volna" - mondta Trump a lapnak, amelyet korábban többször álhíreket gyártó, bukott médiumnak nevezett.

A vizsgálat célja annak feltárása, hogy Oroszország hogyan avatkozott be a tavalyi amerikai választásba, valamint, hogy Trump kampánystábja kapott-e támogatást a győzelemhez Oroszországból. Sessions azért döntött úgy, hogy kivonja magát a vizsgálatból, mert kiderült, hogy eskü alatti szenátusi meghallgatásán eltitkolta, hogy maga is többször találkozott az orosz nagykövettel, ami miatt többen a lemondását követelték. Lapértesülések szerint Sessions a lemondását is felajánlotta az elnöknek amiatt, hogy kénytelen volt kivonni magát a vizsgálatból.

 Trump a The New York Timesnak azt mondta: Sessions döntése "nagyon méltánytalan" volt vele szemben.

Azzal, hogy Sessions visszalépett a vizsgálattól, egyenes út vezetett oda, hogy helyettese az FBI korábbi igazgatóját, Robert Muellert nevezze ki különleges ügyésznek az orosz beavatkozás kivizsgálására. Trump a szerdai interjúban arra utalt, hogy olyan információk birtokában van, amelyek Mueller összeférhetetlenségét bizonyítják. Trump szerint ilyen az is, hogy ő maga beszélgetett Muellerrel, hogy elvállalná-e újra az FBI vezetését.

"Sok más összeférhetetlenségi ok is van, amelyekről eddig nem beszéltem, de egyszer biztosan fogok" - fogalmazott az amerikai elnök, aki összeférhetetlenséggel vádolta meg az FBI ideiglenes vezetőjét és a Muellert kinevező Rod Rosenstein igazságügyiminiszter-helyettest is. James Comey-t, az FBI volt igazgatóját pedig azzal vádolta meg Trump, hogy tájékoztatta őt egy ellenőrizetlen, de rá nézve terhelő információkat tartalmazó dossziéról, hogy ezzel befolyást szerezzen felette, mint leendő elnök felett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?