Trump: Katonák, mióta én vagyok az elnök, jobban harcoltok!

Palm Beach |

<div>Üzent a floridai villájából az Afganisztánban, Irakban, Törökországban és Bahreinben állomásozó amerikai katonáknak Donald Trump.</div>

Az amerikai elnök telefonos videokonferenciát tartott a katonáknak, és azt üzente: győzelemre állnak. Az elnök a Hálaadás ünnepét a floridai Mar-a-Lago villájában tölti, és onnan tartott távkonferenciát a katonának. A nyolcperces üzenetben leszögezte: „tényleg győzelemre állunk, mi tudjuk, hogyan kell győzni”. Majd anélkül, hogy megnevezte volna az előző két amerikai elnököt, Barack Obamát és George W. Busht, arról beszélt, hogy a korábbi amerikai kormányzatok Irakban nem hagyták győzni a csapatokat. Azt hangoztatta, hogy az Iszlám Állam elleni harc sokkal eredményesebb, mint a korábbi kormányzatok idején volt, méghozzá „azért, mert mi hagyjuk, hogy tegyétek a dolgotokat”. „Nagyon büszke vagyok rátok, és higgyetek nekem, az országban mindenki figyel benneteket, s látja a pozitív változásról szóló jelentéseket. Nagyon különleges emberek vagytok” – mondta, s az Afganisztánban lévő katonákat „remek, hihetetlen harcosoknak” nevezte, akik szerinte az elmúlt hónapokban fordítottak a helyzeten.  A videokonferencia végén szólt az amerikai belpolitikáról, közölte, hogy „csodás adócsökkentésen” dolgozik és a gazdaság nagyszerűen teljesít. Biztos, ami biztos, a  konferencia előtt a külföldön lévő amerikai csapatoknak két Twitter-bejegyzésben is üzent. Ezekben szintén kormányzatának teljesítményét dicsérte, hangsúlyozva, hogy míg a katonák külföldön harcolnak, az Egyesült Államokban egyre jobb a helyzet. Kiemelte: „új munkahelyek teremtődnek, a tőzsde minden korábbinál jobban szárnyal, épülni fog a fal az amerikai–mexikói határon, gondoskodunk a veterán katonákról, 17 év óta most a legalacsonyabb a munkanélküliség”. Az elnök a first ladyvel, Melania Trumppal a floridai parti őrséget is felkereste, ahol szendvicseket osztott. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"295082","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"338","title":"Ezeket a Meli kente nektek","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?