Trump: jogom volt megosztani információkat Oroszországgal

Washington |

<p>Donald Trump amerikai elnök kedden Twitter-üzenetben közölte: elnökként abszolúte jogában áll a terrorizmussal és a légi közlekedési biztonságával összefüggő információkat megosztani Oroszországgal.</p>

Hozzátette, hogy azt akarja, Moszkva jelentősen fokozza harcát az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet és általában is a terrorizmus ellen.

A The Washington Post című amerikai lap hétfőn azt jelentette, hogy Trump titkos információkat osztott meg az Iszlám Államról Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel és Szergej Kiszljak nagykövettel a múlt héten a Fehér Házban. 

A Fehér Ház tisztségviselői hamisnak bélyegezték a hírt. 

Ugyancsak légből kapott információnak minősítette Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő kedden a The Washington Post állítását. Zaharova azt javasolta, hogy az emberek ne olvassanak olyan amerikai újságokat, amelyek ilyen szenzációkat terjesztenek.

A The Washington Post szerint Trump arról beszélt az orosz diplomatáknak, hogy az IÁ laptopokba beépített robbanószerkezetekkel tervez merényleteket végrehajtani, és ennek fejleményeiről naponta kap hírszerzési jelentéseket. A lap szerint ezzel az amerikai elnök veszélybe sodorhatta országa hírszerzésének forrásait is, melyeket ezek után az oroszok képesek lehetnek felderíteni. Ráadásul az adatok egy harmadik féltől származtak, amely nem adott engedélyt a kiszivárogtatásukra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?