Trump elmozdítását célzó beadványt terjesztett elő egy demokrata képviselő

Washington |

<p>Brad Sherman kaliforniai demokrata párti képviselő Donald Trump elnök elmozdítását célzó beadványt nyújtott be szerdán a washingtoni kongresszusban.</p>

A dél-kaliforniai politikus azzal vádolja az elnököt, hogy akadályozza a tavalyi elnökválasztási folyamatba történt - egyelőre nem bizonyított - orosz beavatkozás vizsgálatát és az orosz szálak feltárását.

A The Hill című lap, amely először adott hírt a kezdeményezésről, megjegyezte: ez az első eset, hogy törvényhozó ilyen tartalmú petíciót ad be. Amellett, hogy a kezdeményezés abszolút sikertelenségre ítéltetett, maguk a demokrata párti politikusok is megosztottak a kérdésben, és elsöprő többségük úgy véli, nem vall politikai bölcsességre az alkotmányos elmozdítás felvetése most.

A mindenkori amerikai elnökök elmozdításához a képviselőház többségi szavazata szükséges. A republikánusok azonban a képviselőházban is - miként a szenátusban - többségben vannak, ráadásul többségük elég nagy, 46 bársonyszékkel többet birtokolnak demokrata párti társaiknál.     Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház helyettes szóvivője elítélte a lépést. Nevetségesnek és a legócskább politikai játszadozásnak minősítette Sherman próbálkozását.

Brad Sherman azzal érvelt, hogy James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) volt igazgatójának májusi elbocsátása egyenértékű az igazságszolgáltatás akadályozásával, mert szerinte a Fehér Ház így próbálta meg ellehetetleníteni az FBI vizsgálódását arról, hogy Donald Trump kampányának munkatársai összejátszottak-e orosz tisztségviselőkkel a tavaly. Sherman újságírói kérdésekre válaszolva hangsúlyozta: beadványával figyelmeztetni szeretné a Fehér Házat, és reményei szerint ennek nyomán hosszú távon elindulhat egy olyan törvényhozási folyamat, amelynek során még republikánus politikusok is támogathatják Donald Trump alkotmányos elmozdítását.

Brad Shermannak eddig csupán egyetlen politikustársa, a texasi demokrata párti képviselő, Al Green támogatását sikerült elnyernie. A képviselőház demokrata párti frakciójának vezetője, Nancy Pelosi, szóvivője révén fejezte ki egyet nem értését képviselőtársa kezdeményezésével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?