Az Egyesült Államok időt akart adni a diplomácia számára az Irán elleni katonai támadások szüneteltetésével, de meg is erősíti a térségben állomásozó erőit – jelentette ki Mike Waltz, az Egyesült Államok ENSZ-képviseletének vezetője vasárnap.
Trump-adminisztráció: van még mód a diplomáciai rendezésre Iránnal
A Trump-adminisztráció képviselője a CBS News televíziónak adott interjúban elmondta, hogy Iránnal jelenleg is több szinten – „a legmagasabb szinttől a technikai szintig” û zajlanak egyeztetések. Elmondta, hogy ezeken napirenden van a többi között az iráni atomprogram jövője, valamint a Hormuzi-szoros biztonságának garantálása. Hozzátette, hogy Omán a tárgyalási folyamatban segítséget nyújt, amiért elismerést érdemel.
Mike Waltz ugyanakkor azt is közölte, hogy az amerikai hadsereg további eszközei szintén úton vannak a régióba, a katonaság pedig készenlétben áll egy újabb műveletre.
Az amerikai ENSZ-diplomata úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok „esélyt ad a diplomáciának”, az pedig a következő napokban kiderül, sikerre vezet-e ez a konfliktus rendezése érdekében.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.