Trudeau „a kínai beavatkozásról” és Ukrajnáról tárgyalt Hszi Csin-pinggel

Justin Trudeau

Hszi Csin-ping kínai elnök a húsz legfejlettebb ipari ország (G20) indonéziai csúcstalálkozóján megrótta szerdán Justin Trudeau kanadai miniszterelnököt, amiért kiszivárogtatta egy korábbi találkozójuk részleteit, melyek szerint Trudeau aggodalmát fejezte ki az országa belügyeibe történt „kínai beavatkozással” kapcsolatban.

A két fél egy rendezvényen röviden beszélt egymással, amit a helyi média videóra vett. Egy tévéfelvételen látható volt, ahogy a két politikus kínai tolmács segítségével tárgyalt.

„Minden, amiről beszéltünk, kiszivárgott a lapokhoz: ez nem helyénvaló” – jelentette ki a kínai elnök a tolmácson keresztül Trudeau-nak. „Nem ez ... a beszélgetés módja, ha van önben őszinteség” – mondta Hszi, de ekkor Trudeau félbeszakította, közelebb lépett hozzá, és azt felelte: „Kanadában mi hiszünk a szabad, nyílt és őszinte párbeszédben, és továbbra is így működünk”. Hozzátette: „Továbbra is konstruktívan fogunk együttműködni, de lesznek olyan kérdések, amelyekkel nem tudunk megbirkózni, amelyekben nem fogunk egyetérteni”.

A felvétel szerint Hszi körülnézett, miközben Trudeau beszélt. Majd a tolmács segítségével azt válaszolta: „Előbb teremtsük meg a feltételeket!”.

A rövid találkozót követően a felek kezet ráztak.

Később egy sajtótájékoztatón faggatták Trudeau-t az esetről, mire azt válaszolta: „nem minden beszélgetés könnyű, de rendkívül fontos, hogy továbbra is kiálljunk azokért az értékekért, amelyek fontosak a kanadaiak számára”.

Trudeau már kedden is tárgyalt Hszivel, és hivatalának közlése szerint „a kínai választási beavatkozásról” és az ukrajnai háborúról beszéltek. Kanada vádja szerint Kína a 2019-es kanadai parlamenti választásokba avatkozott be. Ezenkívül Trudeau arról is beszélt a kínai elnöknek, hogy hétfőn Kanadában őrizetbe vettek egy állítólagos kínai kémet. A két vezető egyetértett a folyamatos párbeszéd fontosságában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?