TRAGÉDIA: Menekültekkel teli furgon hajtott le az útról, heten meghaltak

rendorseg kp

Legalább hét halálos áldozatot követelt egy súlyos közúti baleset.

Legkevesebb heten meghaltak és többen súlyosan megsérültek pénteken Németországban egy közlekedési balesetben, amelyet a rendőrség szerint valószínűleg embercsempészek okoztak.

A baleset a bajor-osztrák határtól nagyjából 50 kilométerre történt az A94-es autópálya egy kihajtójánál kora hajnalban. Egy Mercedes Vito típusú kisbusz felborult és többször átpördült a tengelye körül, miután igen nagy sebességre gyorsulva megpróbált elmenekülni egy rendőrségi ellenőrzés elől.

A kilenc ember szállítására alkalmas járműben több mint huszan utaztak, felnőttek és gyerekek. Személyazonosságukat még vizsgálják. A kisbusz vezetője valószínűleg nincs a halálos áldozatok között. A baleset túlélői mind megsérültek. Mentésükhöz nagy erőket mozgósítottak, több mentőhelikoptert is a helyszínre vezényeltek.

A balesetről német hírportálokon közölt jelentésekben kiemelik, hogy az országhatár és München közötti A94-es autópálya az egyik legfőbb németországi embercsempész útvonal, és a héten is történt már hasonló baleset rajta. Egy feltételezett embercsempész a határigazgatást végző szövetségi rendőrség egy mélységi ellenőrzést folytató járőre elől igyekezett elmenekülni autójával, amellyel négy utast szállított. A sofőr okozta balesetben ketten súlyosan megsérültek.

(mti, dpa)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?