TRAGÉDIA: Meghalt egy ember súlyos autóbalesetben Magyarországon

magyar rendőrség

Egy ember életét vesztette abban a balesetben, amely szerda hajnalban történt a Fejér vármegyei Seregélyest és Sárosdot összekötő út 38-as kilométerénél – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI megkeresésére.

Győrfi Pál tájékoztatása szerint a férfi súlyos belső sérüléseket szenvedett és már nem lehetett rajta segíteni. A balesetben huszonnégyen sérültek meg, közülük egy ember állapota súlyos, ő fejsérülést és lábtörést szenvedett – tette hozzá a szóvivő.

A balesethez 14 mentőegységet riasztottak, a sérülteket a székesfehérvári és a dunaújvárosi kórházba szállították – mondta Győrfi Pál, jelezve: a mentést a rossz látási viszonyok és a zuhogó eső is nehezítette.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság korábbi közlése szerint az autóbusz oldalával az árokba csapódott; ötven utasa közül harmincan ki tudtak szállni a járműből, a többieket a tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?