További támogatást ígértek Ukrajnának a balti és az észak-európai államok külügyminiszterei

ukrán válság k

További támogatásukról biztosították Ukrajnát a balti és az észak-európai államok külügyminiszterei csütörtöki rigai találkozójukon.

„Egyvalami világos: barátokként összefogunk, és segítünk Ukrajnának, amely meg fogja nyerni ezt a háborút” – hangoztatta Krisjanis Karins leköszönő lett miniszterelnök, aki egyben a balti ország ügyvivő külügyminisztere is.

Beszámolója szerint az említett országcsoport mostani megbeszéléseinek központjában az állt, hogy miként lehetne jobban és összehangoltabban segíteni a kijevi vezetést. Megvitatták azt is, hogy az Európától távolabb eső országoknak hogyan lehetne tudtukra adni, hogy „Oroszország Ukrajna elleni brutális háborúja valóban egy imperialista háború” – tette hozzá Karins.

A leköszönő lett kormányfő szerint a tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy Oroszországot felelősségre kell vonni a háborúért.

Az észak-európai és balti államok – Svédország, Finnország, Norvégia, Izland, Dánia, illetve Észtország, Litvánia és Lettország – rendszeresen egyeztetnek politikai kérdésekben, hogy összehangolják erőfeszítéseiket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?