További szankciókat követelnek Észak-Korea ellen

Szöul |

<p>Mun Dzse In dél-koreai államfő és Abe Sindzó japán miniszterelnök is további ENSZ-szankciókat sürgetett Észak-Koreával szemben, hangsúlyozva, hogy nem tudják tovább tűrni a phenjani rezsim provokációit.</p>

A két vezető mindössze néhány órával azután egyeztetett telefonon, hogy Észak-Korea helyi idő szerint szerdára virradóra újabb ballisztikus rakétakísérletet hajtott végre.

Mun szóvivője elmondta: a húszperces telefonbeszélgetés során a dél-koreai elnök és a japán kormányfő a két ország közötti együttműködés erősítésében állapodtak meg, és abban, hogy az Észak-Koreával szemben elrendelt büntetőintézkedések, valamint a kommunista országra gyakorolt nyomás fokozását fogják sürgetni az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) csütörtöki ülésén.

A phenjani rezsim 2006 óta szerepel a világszervezet szankciós listáján fegyverkezési és nukleáris programja miatt.

Mun Dzse In a tervek szerint Hszi Csin-ping kínai államfőt is nagyobb szerepvállalásra fogja kérni az észak-koreai provokációk megelőzésében, amikor decemberben Kínába látogat. A dél-koreai államfő reményei szerint mielőbb sikerül megszervezni egy hármas találkozót Tokióban Hszi Csin-pinggel és Abe Sindzóval, akit a februári phjongcshangi téli olimpiára is meghívott.

Észak-Korea újabb ballisztikus rakétakísérletét követően a japán kormányfő az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) rendkívüli ülésének összehívását követelte. A felhíváshoz az Egyesült Államok is csatlakozott.

Észak-Korea idén szeptemberben már a hatodik, minden korábbinál nagyobb, kísérleti nukleáris robbantását hajtotta végre, és idén már összesen három ballisztikus rakétát lőtt ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?