További segítséget ígért Kijevben a francia védelmi miniszter

További segítséget ígért Kijevben a francia védelmi miniszter

A következő hetekben az ukrán katonai szükségletek kielégítésén kíván dolgozni a francia védelmi miniszter – ezt Sébastien Lecornu maga közölte szerdán első kijevi látogatásán.

„Volodimir Zelenszkij és Emmanuel Macron elnökök arra kértek, hogy készítsek javaslatokat a részükre januárra, hogy újra lehessen programozni a francia katonai támogatás közös menetrendjét” – mondta ukrán vendéglátójával, Olekszij Reznyikovval tartott közös sajtótájékoztatóján Sébastien Lecornu.

A miniszter elmondta, hogy ukrán kollégájával megvitatta az ukrajnai „harcászati és hadászati helyzetet”, valamint „az ukrán hadsereg szükségleteit a következő hetekben”.

Lecornu délben munkamegbeszélést folytatott Volodimir Zelenszkij elnökkel.

Az ukrán elnöki hivatal közleménye szerint Zelenszkij tájékoztatta Lecornu-t a fronton kialakult helyzetről és az ukrán hadsereg „sürgős védelmi szükségleteiről”.

„Ukrajna védelmi kapacitásának Franciaország segítségével történő erősítését célzó más intézkedésekről is szó esett” – olvasható a közleményben.

A francia miniszter újságírók előtt „200 millió eurós” összegről beszélt, amely lehetővé teszi Ukrajna számára, hogy közvetlenül francia gyártóktól vásároljon hadianyagot, annak függvényében, mire van Ukrajnának elsődlegesen szüksége, hogy védekezni tudjon az orosz hadsereggel szemben.

A Kieli Világgazdasági Intézet (IFW Kiel) agytröszt decemberben a tizedik helyre tette Franciaországot a Kijevnek katonai segítséget nyújtó országok között.

A tárgyalások másik témája a harcmezőn megrongálódott nyugati fegyverek javítása volt. „Az Ukrajnának adott fegyverzetek karbantartása ugyanolyan fontos, mint az új berendezések” – mondta Sébastien Lecornu.

„A harc és a légvédelem, az olyan tüzérségi rendszerek, mint a (francia) Caesar, a lőszerekkel és páncélozott járművekkel történő ellátás jelenleg elsődlegesen fontosak az ukrán hadsereg számára” – mondta Olekszij Reznyikov.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?