Tovább terebélyesedett a szaúdi-iráni diplomáciai konfliktus

<p>Tovább szélesedett kedden a szaúdi-iráni konfliktus diplomáciai síkon: Kuvait is hazarendelte nagykövetét Teheránból arra reagálva, hogy Iránban a múlt hét végén támadás érte Szaúd-Arábia külképviseleteit.</p>

Arról egyelőre nincs szó, hogy Kuvait megszakítja diplomáciai kapcsolatait Iránnal, ahogy tette azt hétfőn Szaúd-Arábia, majd a vele szövetséges Bahrein és Szudán.    Az iráni kormány azt hangoztatta: semmilyen hatással nincs Iránra, hogy Szaúd-Arábia és "vazallusai" megszakították a diplomáciai kapcsolatokat az iszlám köztársasággal, inkább Szaúd-Arábia szenvedi majd meg iráni kapcsolatainak megszakítását - mondta kedden Mohammed Bagher Nobaht teheráni kormányszóvivő.    Szaúd-Arábia után kedden Bahrein is bejelentette, hogy felfüggeszti az Iránba irányuló és onnan érkező légijáratokat. Rijád hétfőn a légi forgalom mellett a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok felfüggesztését is kilátásba helyezte, valamint azt is, hogy megtiltja állampolgárainak az Iránba történő utazást.    A sivatagi királyság ENSZ-nagykövete hétfőn este ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy országa és Irán nem kibékíthetetlen ellenségei egymásnak, és Rijád kész helyreállítani a diplomáciai kapcsolatokat Teheránnal, ha az "nem avatkozik többé más országok belügyeibe".    Abdalla Al-Muallimi azután mondta mindezt újságíróknak, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatban ítélte el a szaúdiak teheráni nagykövetsége elleni támadást és a külföldi diplomaták védelmére szólította fel Teheránt.    Rijád és Teherán között azt követően robbant ki diplomáciai konfliktus, hogy Szaúd-Arábia január elején több szélsőségessel és terroristával együtt kivégezte az ellenzéki mozgalmakat támogató és az országban élő síita kisebbség jogaiért szót emelő Nimr al-Nimr síita főpapot, akit szintén terrorizmus miatt ítéltek halálra. A kivégzés hatalmas felháborodást váltott ki Iránban. Szaúd-Arábia nagykövetségét tüntetők támadták meg és dúlták fel. Válaszul Rijád és több szövetsége megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal. A két regionális hatalom, az iszlám szunnita ágának fundamentalista, vahhábita irányzatát követő, arab Szaúd-Arábia és a síita, jellemzően perzsa Irán között évek óta vetélkedés zajlik a térség felett gyakorolt befolyásért. A tavaly nyáron Irán atomprogramjáról - Teherán, valamint a nagyhatalmak és Németország között - létrejött megállapodás viszont jelentősen javította Teherán pozícióját a nemzetközi közösségben.    Szaúd-Arábia ENSZ-missziójának hétfő esti nyilatkozata szerint tisztességes és jogszerű eljárások keretében ítélték halálra a 47 embert, "szellemi, etnikai vagy vallási hovatartozásukra tekintet nélkül", kizárólag az általuk elkövetett bűncselekmények alapján.     A kivégzett síita főpap testvére, Mohammed al-Nimr kedden a Yahoo Newsnak Szaúd-Arábiából adott telefoninterjújában az Egyesült Államok elnökét hibáztatta a történtekért. Mint mondta, Barack Obama nem vetette be minden befolyását a szaúdi kormánynál, hogy megakadályozza a síita főpap kivégzését. Mohammed al-Nimr felfedte: ő maga is járt a szaúdi amerikai konzulnál kérve, hogy adjon ki a halálos ítéletet elítélő nyilatkozatot.    "Az amerikaiak nem adtak ki ilyet, csupán az amerikai külügyminisztérium szorítkozott általánosságokat megfogalmazó közleményekre" - mondta a kivégzett síita főpap testvére.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?