Történelmi meglepetés Cipruson

<p>Először kívánt együtt megjelenve kellemes ünnepeket a televízióban a kettéosztott Ciprus két vezetője, Nikosz Anasztasziadisz és Mustafa Akinci - írja a <a href="http://nol.hu/kulfold/tortenelmi-meglepetes-cipruson-1581645">NOL.HU.</…;

Ciprus 1974-ben egy görög puccskísérletet követő török invázió után kettészakadt a törökök által lakott északi és a görögök lakta déli részre. Az Európai Uniónak csak az ország déli része a tagja.

A két elnök, Nikosz Anasztasziadisz és Mustafa Akinci reményét fejezte ki, hogy hogy több évtizedes kettéosztottság után 2016-ban végre megköthetik a békemegállapodást, és a két ország végre egyesülhet Ciprus szigetén.

BBC emlékeztet, hogy 2004-ben a görög ciprusiak még elutasították az ENSZ egyesítésre irányuló tervét, szerintük ugyanis a törökök nem engednék, hogy visszatérjenek az északon elcsatolt otthonaikba. A ciprusi törökök támogatták volna a tervet.

Észak-Ciprust csak Törökország ismeri el önálló államként. Az ENSZ békefenntartói szerint a konfliktus következtében mintegy 165 ezer görög ciprusit űztek el északról, míg 45 ezer törököt délről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?