Török választások – Megnyíltak a szavazóhelyiségek az elnök- és parlamenti választásokon

torokek

Helyi idő szerint vasárnap reggel 8 órakor Törökország-szerte megnyíltak a szavazóhelyiségek a köztársaságielnök- és parlamenti választásokon.

A 18. életévüket betöltött állampolgárok helyi idő szerint délután 17 óráig (közép-európai idő szerint 16 óráig) járulhatnak az urnákhoz. A török hatóságok összesen 64 millió 113 ezer 941 választópolgárt vettek nyilvántartásba, 60 millió 697 ezer 843-at belföldön, 3 millió 416 ezer 98-at pedig külföldön.

Négymillió 904 ezer 672-en először élhetnek a voksolás lehetőségével.

Törökországnak az állami statisztikai hivatal legfrissebb, 2023 februárjában közölt adatai szerint csaknem 85,3 millió lakosa van.

Az államfőválasztáson a jelenlegi elnök, Recep Tayyip Erdogan fő riválisa Kemal Kilicdaroglu, aki 2010 óta a legnagyobb ellenzéki tömörülésnek, a kemalista Köztársasági Néppártnak (CHP) az elnöke. Rajtuk kívül versenyben van még Sinan Ogan volt jobboldali parlamenti képviselő is, de az ő esélyei messze elmaradnak vetélytársaiétól. Erdogannak csütörtökig volt egy harmadik kihívója is, Muharrem Ince, de ő visszalépett, egyébként szintén alacsony támogatottsággal bírt.

Mindegyik elnökjelölt mögött egy pártszövetség áll, nem csupán párt. Erdogant a Nép Szövetsége, Kilicdaroglut a Nemzet Szövetsége, míg Ogant az Atya Szövetsége támogatja.

Amennyiben a május 14-i elnökválasztáson egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok legalább 50 százalékát plusz egy voksot, akkor két héttel később, május 28-án második fordulót is tartanak. A parlamenti választás egyfordulós.

A Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) elnöke, Ahmet Yener pénteken azt mondta, hogy a nem végleges eredményeket még a választások napján, tehát vasárnap kihirdetik.

A külföldön élő törökök április 27. és május 9. között szavazhattak Törökország diplomáciai külképviseletein, de a török vámkapuknál, tehát a nemzetközi repülőtereken és az ország határállomásain vasárnap délután 17 óráig még ők is voksolhatnak. Május 9-ig 1 millió 817 ezer 10 külföldi török élt választójogával, a részvételi arányuk 53,19 százalékos volt. Az ő szavazócéduláikat a napokban Ankarába szállították. Ezeket a borítékokat szintén a 17 órás urnazárást követően bontják ki.

Az 1961 óta érvényben lévő választási törvény értelmében este 18 óráig az összes sajtóorgánumban tilos lesz magára a választásra, valamint annak eredményére vonatkozó mindennemű hír, találgatás és megjegyzés közzététele.

Este 18 és 21 óra között a médiumok kizárólag az YSK által kiadott információkat hozhatják nyilvánosságra.

Az YSK a médiát érintő korlátozásokat a tervek szerint este 21 órakor oldja fel, bár dönthet úgy is, hogy ezt az időpontot korábbra hozza.

A sajtóra vonatkozó korlátozásokon túl vasárnap reggel 6 órától éjfélig szintén tilos lesz az alkoholtartalmú italok eladása és nyilvános fogyasztása. Az éttermek is csak ételt szolgálhatnak fel. Ezenfelül zárva tartanak a szórakozóhelyek, a bárok, a kocsmák, de a teázók, a kávézók, a mozik és még az internetkávézók is. Továbbá a rendőrökön és a közrend védelmével egyéb módon megbízottakon kívül más nem tarthat magánál fegyvert. Este 18 óráig pedig még esküvőt sem szabad tartani, de 18 és 24 óra között is csak a felsorolt tilalmak betartásával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?