Tömegtüntetés a gazdaságpolitika ellen Madridban

Madrid |

<p>"Le akarják rombolni az országot. Meg kell akadályozni" - jelszóval több tízezer dolgozó és közalkalmazott tüntetett Madridban szombaton a fő szakszervezetek és társadalmi szervezetek sokaságának felhívására.</p>

A szociális csúcstalálkozónak elnevezett megmozduláson 50-65 ezer ember vett részt a fővárosból és az ország minden vidékéről. A szervezők 2000 autóbuszt béreltek a Madridba utazni kívánók számára, de a városi tanács szerint csak 507 érkezett meg. A tüntetők nyolc menetben vonultak át a városon a Colón (Kolombusz) térhez, ahol a szakszervezeti vezetők mondtak beszédet.

Cándido Méndez, az UGT főtitkára felszólította a kormányfőt, hogy ne vesztegesse el ezt az alkalmat, és hallgassa meg az állampolgárok szavát, akik elutasítják a megszorítások politikáját. A miniszterelnök kezében van a "kulcs" az újabb általános sztrájk elkerüléséhez - mondta.

Spanyolországban a jobboldali Néppárt tavaly novemberi hatalomra jutása óta több, az  alkalmazottakat sújtó reformot vezetett be. A legújabb intézkedések között van az áfa felemelése számos áru és szolgáltatás esetében, a közalkalmazottak karácsonyi különbérének eltörlése. A kormány csökkentette a munkanélküli segélyt, miközben az országban 24 százalék fölött jár a munkanélküliség aránya, sőt a fiatalok körében meghaladja az ötven százalékot.

A szociális csúcs követelései között van, hogy bocsássák népszavazásra azt a "megmentési tervet", amelyről a kormány Brüsszellel tárgyal. A tervet szeptember 27-én hozzák nyilvánosságra. A szakszervezetek szerint az eddig tett kormányzati lépések annyira távol állnak attól, amit a Néppárt a választások előtt ígért, hogy a népnek jogot kell adni arra, hogy kifejezze róluk a véleményét.

A nagygyűlés után a tüntetők egy csoportja a kormányzó párt székházához akart vonulni, de a rendőrség ezt megakadályozta.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?