Tömegsírokat találtak Szíria északkeleti részén

Bejrút |

<p>Legalább 131 holttestet találtak több tömegsírban az elmúlt két napban Szíria északkeleti részén, olyan lázadó fegyvereseknek a földi maradványait, akiket az ugyancsak a szíriai rendszerrel szembenálló egyik dzsihadista csoport végzett ki - jelentette csütörtökön az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).</p>

Az angliai székhelyű, kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező szervezet információi szerint a Dzsund al-Aksza csoport Hán Sejhún település közelében fogta el a rivális lázadó csoporthoz tartozókat, akiket ezután kivégzett, majd két tömegsírba temette őket.

A holttesteket több mint egy héttel azután fedezték fel, hogy a lázadók és dzsihadisták kezén lévő Idlíb kormányzóságban az Iszlám Állam terrorszervezethez közel állónak tekintett Dzsund al-Aksza, illetve a Fatah es-Sám (régi nevén an-Núszra Front) és szövetségesei között harcok folytak a terület ellenőrzéséért.

"A Dzsund al-Aksza kaszárnyájában fogva tartotta és kivégezte" ezeket az embereket - közölte Rami Abdel Rahman, az OSDH igazgatója.

A Fatah es-Sám októberben jelentette be, hogy a védőszárnyai alá vette a Washington által terrorszervezetnek minősített és a lázadók által megvetett Dzsund al-Akszát. Egy hónappal később azonban visszavonta döntését, és száműzte soraiból a csoportot. Januárban a Fatah es-Sám tíz napon át harcolt más lázadócsoportokkal Idlíb tartományban, a harcokban fegyveresek tucatjai estek el.

A szíriai konfliktus, amelyben szíriai, regionális és nemzetközi szereplők, továbbá dzsihadista csoportok vesznek részt, egyre bonyolódik. A háború közel hét éve alatt eddig több mint 310 ezren haltak meg, és több mint 10 millióan menekültek el otthonukból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?