Tomáš Petříček az új cseh külügyminiszter

Tomáš Petříček
Prága |

Csehország külügyminiszterének nevezte ki Tomáš Petříček eddigi külügyminiszter-helyettest kedden Miloš Zeman köztársasági elnök.

 

A cseh diplomáciának ezzel három és fél hónappal Andrej Babis koalíciós kormányának megalakulása után önálló vezetője van. Eddig a külügyi tárcát az államfő megbízásából ideiglenesen Jan Hamáček belügyminiszter irányította.

A kormánykoalíciót az Andrej Babiš vezette ANO mozgalom és a Jan Hamáček által irányított Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD) alkotja.

 

A ČSSD eredetileg Miroslav Poche európai parlamenti (EP) képviselőt jelölte a tárca élére, de az államfő elutasította a kinevezését azzal az indokkal, hogy támogatta a bevándorlást, ami ellentétes a kormány külpolitikájával. Poche az elmúlt hónapokban politikai titkárként is dolgozott a külügyben Hamáček megbízásából.

A 37 éves Petrícek korábban Poche asszisztense is volt az Európai Parlamentben. Zeman feltétele a kinevezés előtt az volt, hogy Poche távozzon a minisztériumból. Tomáš Petříček kijelentette, hogy a miniszter kinevezésével a politikai titkári tisztség a tárcánál megszűnik. A miniszter ugyanakkor nem zárta ki, hogy Poche később tagja lesz a tanácsadói körének.

Tomáš Petříček 1981-ben született, tagja a ČSSD-nek, és 2017-ben néhány hónapig a munkaügyi és népjóléti miniszter helyetteseként dolgozott. Másfél hónapja lett külügyminiszter-helyettes.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?